Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Dobogón a hegyikerekesek
Molnár Ágoston, a Delta MTB Sopron hegyikerékpárosa az U13-asoknál Magyar Kupa-győztes lett. Fotó: Bak Ferenc

Dobogón a hegyikerekesek

| Munkatársunktól | Sport

Szeptember utolsó hétvégéjén Csömörön rendezték meg az idei év záró hegyikerékpár XCO olimpia cross futamát. A megmérettetésen 125 junior és 43 felnőtt versenyző vett rész – köztük a Delta MTB Sopron kerékpárosai is.

Az utolsó futam azért volt kiemelten fontos, mert a versennyel teljessé vált a 2021-es szezon Magyar Kupa sorozatának összesített eredménylistája, amely alapján eldőlt, mely versenyzők állhatnak fel a dobogóra.

– 14 fővel képviseltük városunkat a csömöri „havasokban” – kezdte Bartokos Gábor, a Delta MTB Sopron vezetőedzője. – A betegségek ellenére is mindenki igyekezett kihozni magából a maximumot. A legnépesebb, U11-es kategóriában öt junior Delta MTB Sopron versenyző is érdekelt volt, a következő, U13-as korosztályban szintén több kerékpárosunk indult, a futam a várakozásnak megfelelően nagy küzdelmet hozott. A versenyben elsőként Molnár Ágoston ért célba csapattársa, Lovász Máté előtt, így elvittük az első és második helyezést. A Magyar Kupa összetettben pedig szintén dobogóra állhattak.

A szakember hozzátette: összességében elégedett lehet, hiszen a Delta MTB Sopron versenyzői a szezonzáró megmérettetésen is hozták az egész idényre jellemző remek formájukat. Ennek köszönhetően az U13-asoknál Molnár Ágoston kupagyőztesnek mondhatja magát, Lovász Máté pedig a harmadik helyen végzett. Az U9-es kategóriában Bökönyi Huba Árpád megszerezte a bronzérmet. A felnőttek mezőnyében az XCM Maraton Magyar Kupa összetett versenyében Honti Péter végzett az élen.

Kapcsolódó cikkek