Fő az önbizalomszerzés
2025. 01. 29. | MunkatársunktólJelenleg az 5–6. helyen áll a bajnokságban az SKC U21-es együttese. Meszlényi Róbert vezetőedző szerint jó esélyük van arra, hogy bekerüljenek a nyolc...
Petőházán készült a labdarúgó NB I. őszi rajtjára 1982 júliusában az előző évi bajnokság ezüstérmese, a Ferencváros. Az edzőtábor alatt háromszor is játszott soproni együttessel.
Kezdetben hiányzott a fővárosiak játékoskeretéből az 1982-es Mundialt megjárt három válogatott futballista, Nyilasi, Pölöskei és Rab, ők csak később kapcsolódtak be az alapozásba.
A Ferencváros a nyári edzőtábor ideje alatt több környékbeli együttessel is megmérkőzött, köztük három alkalommal soproni csapatra esett a választás. Előbb július 14-én Petőházán az NB II-es SSE-t fogadták, majd a „visszavágót” négy nappal később Sopronban rendezték.
Az első alkalommal a budapestiek minimális győzelmet – 3–2 (2–1) – arattak a kedvező benyomást keltő soproniak ellen, akiknek góljait Molnár és Deák szerezték. Az SSE-ben néhány új szerzemény is helyet kapott.
A Bécsi úti pályán 4000 néző előtt Páder játékvezetése mellett a Ferencváros 2–0-s félidő után 3–0-ra nyert.
„A Ferencváros vendégjátéka Sopronban mindig nagy érdeklődésre számot tartó esemény. Így volt ez vasárnap is! A hazai Németh kapufája vezette be a mérkőzést, majd negyedórányi játék után Koch lesről lőtt góljával megszerezte a vezetést a Ferencváros. Nem kellett sokat várni a második vendéggólra sem: a 23. percben Ebedli indításával Pölöskei viharzott el, és éles szögből bombázott a hálóba. A félidőig Koch, illetve Deák és Füzi hagyott ki egy-egy gólszerzési lehetőséget. A második negyvenöt percben inkább az SSE támadott, voltak helyzetei is a vendéglátó együttesnek, de azokat sorra kihagyták. A 87. percben Dercsár találta el a kapufát. Egy perccel később viszont Bánki egyéni játék után remek góllal állította be a végeredményt. Az NB I-es gárda közepes játékkal is biztosan nyert a sok helyzetet kihagyó SSE ellen” – írta tudósításában a Kisalföld.
A Ferencváros összeállítása ez volt: Zsiborás – Jancsika, Dózsa, Rab, Pogány – Takács, Rubold, Ebedli – Kvaszta, Koch, Pölöskei. Csere: Kakas, Judik, Mészáros Z., Szabadi, Bánki, Murai, Szokolai. Vezetőedző: Novák Dezső.
Három nappal később ismét Sopronban szerepelt a Ferencváros, a területi bajnokságba frissiben feljutott megyei bajnok Postással mérte össze erejét a József Attila utcában. A fővárosi zöld-fehérek a szünetben Nyilasi góljával 1–0-ra vezettek, majd a második játékrészben Szokolai találata állította be a 2–0-s végeredményt.
Jelenleg az 5–6. helyen áll a bajnokságban az SKC U21-es együttese. Meszlényi Róbert vezetőedző szerint jó esélyük van arra, hogy bekerüljenek a nyolc...
A Ligneum rendezvényház adott otthont a Határtalanul című nyílt egyéni rapid sakkversenynek. A megmérettetésen közel 90-en vettek részt.