Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Elfáradt a csapatunk”
A magyar válogatott Bulgáriában kikapott, így lemaradt az idei kontinensviadalról. Fotók: MKOSZ

Papp Klaudia: A végjátékban extra triplákat dobott a bolgár együttes

„Elfáradt a csapatunk”

| Munkatársunktól | Sport

A magyar női kosárlabda-válogatott nem lesz ott a 2025-ös Európa-bajnokságon. Völgyi Péter együttese Finnországot nagy különbséggel legyőzte ugyan, de Bulgáriában vereséget szenvedett. A Sopron Basket válogatott játékosa, Papp Klaudia szerint hatalmasat küzdött a csapat.

– A finneket 30 ponttal vertük hazai pályán, reális ez a különbség?

– Azt gondolom, hogy igen, hiszen az első perctől kezdve hatalmas energiákat mozgósítottunk mind támadásban, mind védekezésben. Szépen jártattuk a labdát, könnyű kosarakat szereztünk gyors indításokból. Yvonne Turner érkezése fontos volt, hiszen hatalmas energiával szállt be a játékba, tökéletes ritmust diktált a csapatnak. Kellő agresszivitással játszott a válogatott, és a jó csapatmunkának köszönhetően született meg a 30 pontos győzelem.

– Bulgáriában 21 ponttal kellett volna győzni. A bolgár csapat elleni hazai vereség fényében láttatok erre valós esélyt idegenben?

– Úgy mentünk fel a pályára, hogy szeretnénk olyan különbséggel győzni, mint a finnek ellen néhány nappal korábban. Sajnos a játékban már nem jött ki olyan jól a lépés, mint az előző találkozón.

– Előzetesen a magyar csapat számított esélyesebbnek, mégis mindkét csoportmeccset Bulgária nyerte. Mit tud ez a bolgár együttes?

– Úgy tudták alakítani a játékukat, hogy a két legjobb kosárlabdázójuk, Hrisztova és Hillsman mindig játékba tudott avatkozni, legtöbbször rajtuk keresztül futtatták a labdát, vagy rájuk jött ki a figura, és nem is nagyon hibáztak. Nagyon jó küzdőszellem jellemzi a bolgárokat, és valódi csapatjátékot mutattak be, ennek köszönhető a hazai győzelmük. Az őszi, magyarországi találkozón pedig olyan meccset játszottak, hogy szinte minden dobásuk ült, „flow”-ba került a csapatuk, nagyon kijött nekik a lépés.

– A bulgáriai meccs utolsó negyedében még vezettünk 12 ponttal, tehát nem volt elérhetetlen távolságban a 21 pontos különbség. Mégis hosszabbítás, majd vereség lett a vége, miért nem sikerült a győzelem?

– Óriási energiákkal játszottunk, nagyon pörgős és fizikális mérkőzés volt. Valóban jó szériában voltunk az utolsó negyed elején, a végjátékban azonban extra triplákat tudott dobni a bolgár együttes, mi pedig próbáltunk gyorsítani a játékon, de ez már kapkodásba csapott át. Irreálisan sok fault volt ellenünk, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a végére bizony elfáradt a csapatunk, és nem tudtuk elérni – nemhogy a nagy különbségű sikert, még a győzelmet sem.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Itt képzeli el a jövőjét

Itt képzeli el a jövőjét

2025. 04. 09. | Rázó László

Városunkban kezdte a profi kosárlabdát, és itt is szeretné lezárni karrierjét ­Jelena „Jeca” Brooks. A közönségkedvenc szerb játékos azt mondja: a bal...