Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Elkezdődött a felkészülés
Fotó: Németh Péter

SVSE: új vezetőedző és szakmai stáb a csapat élén

Elkezdődött a felkészülés

| Páder Vilmos | Sport

Megkezdte a felkészülést a 2017/18-as bajnoki évadra az SVSE NB II-es labdarúgócsapata. Az első edzésre sok szurkoló látogatott ki a Káposztás utcai stadionba, kíváncsiak voltak az érkező új játékosokra, akik közül többen próbajátékon vesznek részt.

Az SVSE felkészülésének első napja a szakmai stáb bemutatkozásával kezdődött, majd orvosi vizsgálattal, terhelésfelméréssel és könnyebb edzéssel folytatódott a program. Az új vezetőedző, Németh Szabolcs bemutatta szakmai stábját: első számú segítője Bánfalvi Zsolt, erőléti edzője Szabó Szabolcs, kapusedzője Borsi Csaba, masszőre Basó Ádám és Turbék Csaba lesz, illetve Takács Ákos dolgozik technikai vezetőként. A játékoskeret 20 fő mezőnyjátékosból, 3 kapusból áll, és 2 fiatal játékos kerül be az SC Sopron utánpótláskeretéből. A szakvezetés célja ugyanis a jó szereplés mellett, hogy minél több saját nevelésű fiatal épülhessen be a felnőtt csapatba.

Több játékos érkezett próbajátékra, a végleges keret kialakítása az elkövetkezendő napokban– hetekben történik. Jelen állás a kö­­vetkező játékosok maradnak: Heinrich, Gelei, Fehér, Sifter, Szabó L., Fazakas, Harangozó, Kapacina, Gyürki, Garda, Kovács Dominik, Soós, Batizi-Pócsi, Horváth Péter, és a szombathelyi Haladásból érkezik kölcsönbe az előző szezont Zalaegerszegen töltő Angyal Zsolt. A biztos távozók: Eszlátyi (Békéscsaba), Tóth Dávid (Haladás), Póti Krisztián, Nagy Patrik (Gyirmót), Csordás Szabolcs, Erdélyi László (Győri ETO), Deme Imre és Szellák Soma.

A csapat első bemutatkozása július 1-jén Szombathelyen a Ki­­rály Kupán, a bajnoki rajt pedig július 30-án, vasárnap lesz.

A szurkolók nagy reményekkel várják a csapat megújulását elsősorban az új szakmai ve­­zetéstől. Az új tulajdonostól nagyobb megbecsülést és jobb körülményeket kérnek. 

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...