Itt képzeli el a jövőjét
2025. 04. 09. | Rázó LászlóVárosunkban kezdte a profi kosárlabdát, és itt is szeretné lezárni karrierjét Jelena „Jeca” Brooks. A közönségkedvenc szerb játékos azt mondja: a bal...
Búcsúzik Soprontól, és Budapesten folytatja szakmai pályafutását Farkas Dávid. A SMAFC 1860 Soproni Egyetem vezetőedzője komoly sikereket ért el városunkban, hiszen bajnoki bronzérem és negyedik helyezés is fűződik a nevéhez.
– A szezon végén búcsúzol Soprontól. Miért döntöttél a váltás mellett?
– Korábban megfogalmazódott már bennem a gondolat, hogy kipróbáljam magam máshol, és most jött el ez a pillanat. Talán koromból adódóan még nem vagyok lekésve semmiről, és tele energiával tudom magam belevetni az új munkába. Az elkövetkező feladatokról egyelőre nem szeretnék nyilatkozni, hisz még javában tart a szezon, ám annyit elárulhatok, hogy Budapestre teszem át a székhelyem.
– Még tartasz edzéseket, meccseken ülsz a kispadon. Jelenleg hogy érzed, mennyire fájó a búcsú Soprontól?
– Egyelőre nem tudom, milyen szinten érint majd a búcsú. Egy kicsit azért „belekóstolhattam” már ebbe, hiszen az U21-es csapattal már befejeztük a bajnokságot. Férfiasan bevallom, az utolsó mérkőzés után az öltözőben sikerült elérzékenyülnöm, de úgy gondolom, aki valamilyen érdeklődést és érzelmet is táplál a munkája és csapata iránt, annak ez teljesen normális reakció, főleg úgy, hogy a srácokkal már több éve együtt dolgoztam.
– Mit tartasz a leginkább kiemelkedő eredménynek, amit elértél városunkban?
– Nem gondolom, hogy fel kell sorolnom számszerű eredményeket, hisz csapatsportról beszélünk, ami nem rólam szól, hanem komplett együttesekről. Irányítottam U11-től egészen a felnőttig minden korosztályt kezdetben a Tigrisek, majd később hosszú évekig a Soproni Sportiskola és a SMAFC színeiben is. Elkezdtem már kiszámolni mindhárom helyen vezetőedzői mérkőzéseim számát, egyelőre több száznál járok. Úgy gondolom, ez a szám nem jöhetett volna össze, ha nem sikerült volna a rám bízott feladatokból kihozni a legtöbbet.
– Mit gondolsz, visszatérsz egyszer Sopronba?
– Nyilván soha ne mondd, hogy soha, de a fókusz jelen pillanatban azon van, hogy az előttem álló soproni feladatokból kihozzam a maximumot, majd a nyári szkopjei U16-os Európa-bajnokság után Budapesten belevessem magam az új feladatokba. Fél szemem természetesen mindig Sopronon lesz, hisz az ember sosem felejtheti el, hogy honnan indult.
Városunkban kezdte a profi kosárlabdát, és itt is szeretné lezárni karrierjét Jelena „Jeca” Brooks. A közönségkedvenc szerb játékos azt mondja: a bal...
Sopronban mindig a futball ünnepének számított egy-egy városi labdarúgó-rangadó. Régebben a SFAC–SVSE, majd az SVSE–Textil mérkőzések hozták lázba a s...