Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Érmes labdarúgók

A nézők vastapssal köszöntötték a játékosokat

Érmes labdarúgók

| Páder Vilmos | Sport

Gólgazdag mérkőzéseket játszottak a hétvégén a soproni focisták. Az SC Sopron Nyúl elleni meccsének szünetében adták át a női csapat tagjainak az ezüstérmet, a férfiak pedig a találkozó után vehették át a bronzmedálokat.

Megyei I. osztály:  

SC Sopron – Loland Nyúl SC: 3–1 

A soproni csapat szépen búcsúzott hálás és nagyszámú szurkolótáborától. Verőfényes napsütésben, közel hatszáz néző előtt jól kezdtek a hazaiak. A második percben Varga Kevin szép, egyéni alakítást követően megszerezte a vezetést, majd a középkezdés után Holzmann Patrik távoli bombagóljával már 2–0 volt az SC Sopron javára. A jó kezdés után érthetetlen módon visszaesett a hazaiak játéka, aminek következménye a gyors kontratámadásból kapott találat.


Felső sor (balról jobbra): Ábrahám Ábel, Kiss Martin, Horváth Dominik, Kocsis Csaba, Göndöcs Richárd, Varga Kevin, Csiszár Ákos elnök, Krizsonits Mátyás, Keszeg János, Németh Viktor, Horváth Tamás kapusedző, Pető Bálint technikai vezető, Szegedi Róbert erőnléti edző, Ágoston Zsolt vezetőedző, Holpár Péter  Középső sor (balról jobbra): Varga Viktor, Kovács Alex, Gáncs Gergő, Purt Patrik, Boda Adrián, Kádár Richárd, Garab Gábor, Honyák Máté  Alsó sor (balról jobbra): Kalmár Dominik, Vörös Barnabás, Zselinszky Kevin, Tóth Adrián, Holzmann Patrik, Kocsis Ármin, Gere Richárd, Kelemen Dávid, Galambos Dániel, Tóth Olivér, Tóth Péter, Körmendi Tamás masszőr

A szünetet követően felgyorsult a soproniak játéka. A hetvennyolcadik percben Galambos adott „forintos” labdát Honyáknak, a hazai gólkirály bomba lövése kipattant a nyúli kapusról, aki Gere Richárd lövésével szemben már tehetetlen volt.

SFAC – Gyirmót II.: 1–7

A SFAC együttese tisztességgel végigjátszotta a bajnokságot, rövid pihenő után emelt fővel készülhetnek az új évadra a megyei II. osztályban.

Utánpótlás bajnokság:

U17 SC Sopron – MTE: 4–1

U19 SC Sopron – MTE: 0–4

Az U17-es fiatalok megnyerték az NB III-as bajnokságot és készülhetnek az NB II-es kiemelt bajnokság osztályozójára.

Öregfiúk-bajnokság:

SC Sopron – Rábatamási: 6–2

Rangadót nyertek a soproniak és fölényes győzelmükkel a tabella második helyén állnak. A hátralévő két fordulót a Szany és a Lébény ellen játsszák a városi stadionban.

Megyei III. osztály:

Tercia Fertőendréd – SVSE: 2–6

Mozsolits Jenő edző elégedetten nyilatkozott a hétvégi mérkőzés után:

– Bajnokcsapathoz méltó módon győztünk egy küzdelmes, kemény belemenésekkel tarkított mérkőzésen. Gratulálok a csapatnak.

Díjátadó:

Az SC Sopron szombati mérkőzésének szünetében ünnepélyes keretek közt köszöntötték az NB II-es, ezüstérmes női együttest. Horváth Gábor tanítványai igazi csapatként küzdöttek, a bajnokság alatt végig partiban voltak az első helyért, de végül a Mol Vidi szerezte meg a bajnoki címet. A díjakat Markó Edina, a magyar női válogatott kapitánya, Horváth László az MLSZ megyei igazgatója, dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok és Csiszár Ákos elnök adta át Németh Zita csapatkapitánynak és az együttes tagjainak.

A meccs végén a közel hatszáz néző felállva, vastaps közepette köszönte meg az SC Sopron játékosainak az éves teljesítményét, majd ismét díjátadás következett. A megyei első osztályú bajnokság harmadik helyéért járó serleget és a bronzérmeket a fent említett vezetők adták át.


Guggolnak (balról jobbra): Horváth Gábor vezetőedző, Kovács Krisztina, Kocsis Petra, Németh Zita, Áder Anna, Németh Veronika, Sábján Réka, Tóth Loretta  Középső sor (balról jobbra): Pető Edina koordinációs edző, Farkasi Dóra, Sudár Mónika, Jagadics Renáta, Fekete Henrietta, Grubits Daniella, Ihász Mónika, Páli Gyöngyi, Markó Edina a női magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Molnár Bítia, Horváth Dzsenifer, Polgár Ágnes, Gyurasits Fanni, Kondor Bettina, Ihász Melinda  Hátsó sor (balról jobbra): Horváth László MLSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság igazgatója, Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok, Csiszár Ákos elnök, Holpár Péter klubigazgató, Pető Bálint technikai vezető

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek