Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

A Győrszentivánnak nem volt esélye Sopronban

Erőtől duzzadó futball

| Páder Vilmos | Sport

Tovább növelte előnyét a megyei elsőosztályú labdarúgó-bajnokságban az SC Sopron. A soproniak hazai pályán magabiztosan nyertek a Győrszentiván ellen, a kupában pedig nagyot küzdve, büntetőkkel kaptak ki.

Magyar Kupa 

SC Sopron – Budafok: 6–7

Az SC Sopron a Budafokot fogadta hétközi Magyar Kupa mérkőzésen. A hazaiak nem tisztelték NB II-es ellenfelüket, az első perctől kezdve partiban voltak, az 5. percben a vezetést is megszerezték, ám a fővárosiak a huszadik percben kiegyenlítettek. Mindkét együttes nagy erőket mozgósított a győzelem érdekében, de a gólszerzés sem a rendes játékidőben, sem a kétszer 15 perc hosszabbításban nem sikerült. Büntetőrúgások következtek, a drámai küzdelemben a soproniak egyszer hibáztak, így az NB II-es csapat jutott a Magyar Kupa 32-es táblájára. A hazai csapat olyan erőtől duzzadó, korszerű futballt játszott, amit megalakulása óta nem láthatott szurkolótábora. A 600 néző felállva, vastapssal köszönte meg a látottakat.

Megyei I. osztály

SC Sopron – Győrszentiván: 4–1

A listavezető végig irányította a játékot, az ő akarata érvényesült. A sportszerű találkozón a vendégek a védekezésre összpontosítottak, de így is kaptak négy gólt. A soproniak találatai (Krizsonits Mátyás 2, Galambos Dániel, Purt Patrik) látványosak voltak. A hab a tortán a három újonc, 16 éves, saját nevelésű fiatal játékba állása volt.

Üstökös FC-Bácsa – SFAC: 8–0

A SFAC felnőtt csapatát szinte lehetetlen szakmailag értékelni. A bajnokság hátralévő részében szerencsésebb lenne az utánpótlásra építeni.

Megyei II. osztály

Sopronkövesd – SVSE: 2–2

Mozsolits Jenő edző gondjai tovább szaporodtak, mivel sérült játékosainak száma nőtt. Különösen nagy veszteség a gólkirályjelölt, Mozsolits Szabolcs súlyos térdszalagsérülése.

Megyei III. osztály

Lövő–Balf: 1–0

Meglepetés a balfiak veresége az újjáalakult Lövő otthonában.

NB II-es női bajnokság

SC Sopron – Mosonmagyaróvár: 2–1

A soproni lányok küzdőszelleme dicséretes, győzelmükkel megelőzték a vendégeket a tabellán, jelenleg 7 ponttal a nyolcadik helyen állnak.

Megyei öregfiúk-bajnokság

SC Sopron – Szárföld: 3–0

A hazai kedvencek biztosan vezetik a megyei tabellát.

Kapcsolódó cikkek