Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Fantasztikus vívók
Szilágyi Áron, miután megszerezte sorozatban 3. olimpiai aranyérmét. Fotó: MTI – Illyés Tibor

Fantasztikus vívók

| Munkatársunktól | Sport

– Nehéz szavakat találni Szilágyi Áron szereplésére, a magyar kardvívó sorozatban harmadszor lett egyéni olimpiai bajnok – nyilatkozta lapunknak Bolodár Zoltán. A soproni vívóedző szerint az olimpiák alkalmával felpezsdül a hazai vívóélet.

– A vívótársadalomban ilyenkor sokat beszélünk egymással telefonon, az idei komoly sikereknek pedig együtt örültünk – mondta Bolodár Zoltán, a Soproni Líceumi Vívóegylet edzője. – A vívás hagyományos magyar sikersportágnak számít, az olimpián mindig érmet, leginkább aranyat várnak az emberek a vívóktól. Idén volt mindhárom éremből egy, Szilágyi Áron elsősége mellett Siklósi Gergely párbajtőrben szerzett ezüstöt, és különösen örültünk a férfi kardcsapat bronzának. Azt már kevesebben tudják, hogy mennyire nehéz ilyen sikereket elérni, hiszen egy nap áll rendelkezésre: aki bajnok akar lenni, egyszer sem veszíthet, nincs javítási lehetőség.

Bolodár Zoltán hozzátette: a vívás itthon megőrizte népszerűségét, ugyanakkor mára már az egész világon elterjedt, több kontinens országából kerülnek ki kiváló sportolók.

– Örülünk a vívósport népszerűségének, ugyanakkor éppen ezért egyre nehezebb komoly, nemzetközi eredményt elérni – hangsúlyozta az edző. – Az olimpia különösen nehéz, hiszen egyértelműen mindenki erre a versenyre koncentrál, úgy időzítenek a vívók, hogy itt legyenek a legjobb formában. A magyar vívás erejét mutatja, hogy ilyen kiélezett küzdelemben, ennyire kiegyenlített mezőnyben mindhárom éremből elhoztunk egyet. Nagyon sajnálom, hogy női kardban Márton Anna szerencsétlen térdsérülése közbeszólt, és végül be kellett érnie a negyedik helyezéssel, pedig nagyon biztatóan vívott. Összességében elmondható, hogy rendkívül szép eredménysort értek el a hazai kardvívók.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...