Újra bajnokokat avattak
2025. 06. 18. | MunkatársunktólMúlt héten véget ért a városi kispályás labdarúgó-bajnokság. A szezonban több mint 300 meccset rendeztek, ezeken átlagosan 5 gólt lőttek a csapatok.
Kiválóan szerepeltek a dunántúli regionális bajnokságon, azaz a XVI. Jurisics Kupán a soproni Fehér Sasok ökölvívói. A megmérettetésen – amelyet június elején Kőszeg Fő terén rendeztek – 25 egyesület 132 ökölvívója lépett a kötelek közé.
A Fehér Sasok Sportegyesület öt sportolóval nevezett a bajnokságra, a fiatal öklözők végül négy éremmel tértek haza.
Az 46 kilogrammos súlycsoportban induló Kolompár Andzseló az elődöntőben egy székesfehérvári egyesület bokszolójával mérkőzött, és egyhangú pontozással nyert. A soproni versenyző a döntőben már nem tudta megismételni a bravúrt, így végül ezüstéremmel zárt.
Szintén ezüstöt nyert Gavallér Kevin, aki az Elit 80 kilogrammban indult. Mivel ebben a súlycsoportban csak két versenyző nevezett, egyből a döntőt rendezték meg, amelyben alulmaradt székesfehérvári ellenfelével szemben.
A 42 kilogrammosok között lépett szorítóba a Szent Orsoly-iskola tanulója, Horváth Barna, aki az elődöntőben technikás ökölvívással bizonyult jobbnak siklósi ellenfelénél. A Fehér Sasok versenyzője a fináléban is bizonyított, és egyhangú pontozással nyerte mérkőzését, tehát aranyérmes lett.
A Fehér Sasok hölgy öklözője, a berzsenyis Váradi Anna Zsófia is kitett magáért: a 46 kilogrammosok között szállt ringbe, ebben a kategóriában egyből a döntőt rendezték meg. Ellenfele a hazaiak kiválósága, Lakner Vivien volt. A soproni versenyző határozottan bokszolt, végül egyhangú pontozással szerezte meg a csapat második aranyérmét.
Múlt héten véget ért a városi kispályás labdarúgó-bajnokság. A szezonban több mint 300 meccset rendeztek, ezeken átlagosan 5 gólt lőttek a csapatok.
Kiváló hangulat, több száz résztvevő, kemény szintemelkedők, csodálatos helyszínek a Soproni-hegységben – vasárnap rendezték meg városunk egyik legjel...