Final Four: a Salamanca a Sopron első ellenfele

A Sopron Basket a spanyol Salamanca együttesével mérkőzik az Euroliga négyesdöntőjének első összecsapásán.

Az korábban is biztos volt, hogy spanyol együttes lesz a Gáspár tanítványok ellenfele, hiszen a négy közé jutásért két hispán csapat küzdött. A Salamanca végül 2–1-re nyerte a párosmérkőzést a Girona ellen, így biztosította helyét a legjobb 4 között.

– Alapvetően számítottunk rá, hogy a Salamanca kihasználja pályaelőnyét, így is alakult a párharc – mondta Laczka Miklós másodedző. – A Girona és a Salamanca is nagyon erős csapat, ezen a szinten már nincsenek olyan nagy különbségek, biztos, hogy rendkívül kiélezett mérkőzés vár ránk a Final Four elődöntőjében. A Salamanca teljesítményét eddig is figyeltük, nyomon követtük, a következő napokban pedig részletesebben is feltérképezzük az együttest.

A Final4-t április 8. és 10. között rendezik, az még lapzártánkig nem derült ki, hogy melyik városban.

A szakember hozzátette: fontos eredmény, hogy a Szekszárd hétvégi legyőzésével biztosította alapszakasz-győzelmét a hazai bajnokságban a Sopron.

– Nagyon keményen edzettünk a Szekszárd elleni mérkőzést megelőző napokban, és egy nagyon fontos meccsen tudtunk magabiztos győzelmet aratni – tette hozzá Laczka Miklós. – Ez azt mutatja számunkra, hogy jó úton járunk, pályaelőnnyel várhatjuk a magyar bajnokság rájátszását. 

Teljes verzió