Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Fókuszban a bajnokság
Bátran játszottak a soproniak az elsőosztályú Fehérvár ellen, de a bravúr nem sikerült. Fotó: Németh Péter

SC Sopron: Kupabúcsú az első osztályú Mol Fehérvár ellen

Fókuszban a bajnokság

| Molnár Zoltán | Sport

Igazi futballünnep volt az elmúlt hétvégén Sopronban. Hosszú idő után újra elsőosztályú csapat látogatott a városi stadionba. A Fehérvártól 6–2 arányban kapott ki az SC Sopron.

Az összecsapást bátran kezdték a hazaiak, és rögtön az elején egy-két ígéretes helyzettel meg is tudták lepni ellenfelüket, gól azonban nem született ezekből. Kis idő elteltével viszont büntetőből megszerezte a vezetést a Mol Fehérvár FC, amely után kissé megzavarodtak a soproniak, így rövid idő alatt 5 gólos előnybe került a vendég gárda. Ezt követően Krizsonits Mátyás szép egyéni megmozdulásából sikerült szépíteni, a félidő pedig 1–5-ös eredménnyel zárult.

A második félidőben valamennyire visszavettek a Fehérvár játékosai, sok esemény már nem történt. Egy büntetőből még sikerült meglőni a 2. soproni gólt, a találatok sorozatát viszont a vendégek zárták, így a mérkőzésen 6–2-es végeredmény született.

– Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, bátran játszottunk végig, sajnos ebben benne volt, hogy több gólt is kaphatunk – értékelt Mátyus János vezetőedző. – Olyan karaktert mutattunk a 2. félidőben, amire büszkék lehetünk. Szép nap volt ez a soproni labdarúgásnak, de nekünk a bajnokság a legfontosabb, ezért tovább kell gyarapítanunk a pontjainkat.

A héten ismét a bajnoki mérkőzéseké a főszerep. Szeptember 22-én, szerdán a 16. helyezett Mol Fehérvár FC II. csapatát fogadják 18 órától a városi stadionban, majd vasárnap az Érdi VSE otthonában lépnek pályára 16 órától. 

További soproni eredmények – 6. forduló

Megyei I. osztály: Pannonhalma SE – SFAC 1900 SE: 1–3

Megyei II. osztály: SVSE GYSEV – Hegykő: 0–4

Megyei III. osztály: SFAC 1900 II. – Répcevis: 0–4

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...