Újra bajnokokat avattak
2025. 06. 18. | MunkatársunktólMúlt héten véget ért a városi kispályás labdarúgó-bajnokság. A szezonban több mint 300 meccset rendeztek, ezeken átlagosan 5 gólt lőttek a csapatok.
Sopron futball-lázban égett, amikor 1949. október 12-én az alakulóban lévő Aranycsapat lépett pályára az Anger réti sporttelepen. Elővételben elkapkodták a jegyeket, így garantált volt a telt ház.
Mind a mai napig büszkén emlegetik a helyiek ezt a mérkőzést, mert a magyar válogatott „csak” 9–5-re győzte le a város válogatottját.
„Sopron csapata nagy igyekezettel és helyenként egészen jól játszott. Szondit négy góljáért még külön dicséret is megilleti” – írta értékelésében a Népsport.
Szondi Aurél 1927. október 27-én született, 1944-ben lett a Brennbergbányai SE játékosa, majd az akkoriban különböző nevekkel (MÁV, Szakmaközi) megtoldott SFAC-ba vitte az útja, ahol 1950 augusztusáig szerepelt. A tehetséges támadó válogatott elleni játéka és a góljai ugyanis annyira megtetszettek a Bp. Honvéd a vezetőinek, hogy bő fél évvel azután átigazolták a világklasszisoktól hemzsegő Honvédhoz, ahol három évet töltött. A tengerentúlon úgy mesélt erről a korszakáról: Kocsis Sándor és Puskás Ferenc között játszott centert. Azonban hiába volt jó képességű csatár, az NB I-ben nem kapott szerepet. Igaz, a „fakóban” is remek játékosok között futballozhatott…
A Győri Lokomotív 1953-ban vitte el a fővárosból, majd utolsó magyarországi évében a Soproni Törekvés NB II-es együttesében rúgta a labdát.
A magyar forradalom után 1956-ban Kanadába emigrált, kinti pályafutását a kanadai liga nagy játékosai között tartják számon. Előbb a híres Toronto Hungaria játékosa lett, klubjával a negyedik helyen végzett a National Soccer Leage 1957-es szezonjában. Rá egy évre csatlakozott a Golden Mile csapatához, ezzel a kanadai kontinentális bajnokságban a másodikak voltak, ő 35 gólt szerzett. Kupagyőztes nem tudott lenni, mert a Carling Cup 1960-as döntőjében kikaptak a Westminster Royalstól. A következő idényben is megtartotta jó formáját, 17 alkalommal talált a kapuba, csapata pedig a hatodik helyen fejezte be a bajnokságot.
A kapu előtt termékeny magyar futballista ebben az időben befejezte az aktív játékot, de egy évvel később visszatért, hogy segítsen első kinti klubjának, a Toronto Hungariának. Sikerrel tette, mert a tabella utolsó helyéről végül a hatodikra léptek előre. Még egy évet játszott, majd 1962-ben 35 évesen szögre akasztotta azt a bizonyos futballcsukát.
Az egykori soproni csatár 1994. december 18-án hunyt el Torontóban.
Múlt héten véget ért a városi kispályás labdarúgó-bajnokság. A szezonban több mint 300 meccset rendeztek, ezeken átlagosan 5 gólt lőttek a csapatok.
Kiváló hangulat, több száz résztvevő, kemény szintemelkedők, csodálatos helyszínek a Soproni-hegységben – vasárnap rendezték meg városunk egyik legjel...