Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Gombfoci: 10 éves  a szakosztály
Május 30-án volt 10 éve, hogy megalakult a SMAFC szektorlabda szakosztálya – a jubileumot házibajnoksággal ünnepelték a gombozók. Fotó: Németh Péter

Gombfoci: 10 éves a szakosztály

| Munkatársunktól | Sport

Házibajnoksággal ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a SMAFC szektorlabda-szakosztálya. Az egyesületnél – hallgatva az új idők szavára – más, futballt utánzó játékokat is kipróbáltak.

Inczédi Gergely szakosztályvezető elmondta: idén épp tíz éve annak, hogy 2011 tavaszán gombfocizni vágyó fiatalok találkoztak a Krasznai Ferenc Sportcsarnok lépcsőin. Hallgatóként jogosultak voltak a létesítmény adta lehetőségek kihasználására, ahhoz azonban, hogy az országos NB III-as csapatbajnokságon is elinduljanak, egyesületté kellett alakulniuk. Ezért megkeresték prof. dr. Takáts Péter oktatási rektorhelyettest, a SMAFC akkori tanárelnökét azzal, hogy a SMAFC egyesületén belül engedélyezze a szektorlabda-szakosztály létrehozását.

– A fiúk az évek során országos hírévre tettek szert – tudatta Inczédi Gergely, aki a Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja is egyben. – Mind utánpótlásban, mind felnőtt kategóriában számolatlan serleggel érkeztek haza. Gombfociban az az íratlan szabály, hogy ha egyes klubok gombozói eljönnek az általunk rendezett versenyre, akkor nekünk is „kötelességünk” elutazni hozzájuk. Így aztán a fiúk bejárták már az egész országot, nyolcszor pedig országos megmérettetésnek adtunk otthont.

A szakosztályvezető hozzátette: hallgatva az új idők szavára, más, futballt utánzó játékokat is kipróbáltak. A Brazíliában milliós nagyságrendeket megmozgató, tizenkét érintéses asztali labdarúgás, röviden brazil gombfoci is komoly bázist képvisel a szakosztálynál. Emellett van egy másik új játék is a SMAFC gombozóinál.

– A subbuteo játék Angliából indult, Európában már nagy népszerűségnek örvend, hazánkban egyelőre kevesen ismerik – folytatta Inczédi Gergely. – Áprilisban az ország két legjobb subbuteo játékosát láttuk vendégül. Ha már eljöttek, meccseket is rendeztünk: délelőtt egy brazil, délután pedig subbuteo házibajnokságot vívtak egymással a felek.

Inczédi Gergely hozzátette: május 30-án, az alapítás tízéves évfordulóján a szektorlabdaszakág keretein belül vívtak egymással komoly mérkőzéseket a versenyzők. Az ünnepi megmérettetésre vendégek is érkeztek, így a budapesti Testvériség és a szombathelyi Vasi GE gombozói is ott voltak az alapítás alkalmából rendezett versenyen.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Bronzérmes felnőtt Tigrisek

Bronzérmes felnőtt Tigrisek

2021. 06. 16. | Munkatársunktól

A Soproni Tigrisek SE felnőttcsapata bronzérmet szerzett a férfi kosárlabda NB II. nyugati csoportjában, miután a bronzcsata harmadik mérkőzésén legyőzte az Oroszlány (OSE Lions II.) együttesét, így 2–1-es összesítéssel léphetett a dobogó harmadik fokára.