A cél ismét a kupagyőzelem
2024. 09. 25. | Rázó LászlóRövid idő alatt meglepően jó közösség alakult ki a Sopron Basket együttesénél, így komoly célokkal vághatnak neki a szezonnak. Böröndy Vivien, a csapa...
Jó magyar és légiós teljesítmények, a csapatjáték előtérbe helyezése – ezeknek a tényezőknek köszönhető a jó kezdés a bajnokságban. Ezt mondta lapunknak Baksa Szabolcs, az SKC másodedzője.
– Hosszabbítás után, egy ponttal nyert a csapat a szezonnyitón. Min múlott a győzelem?
– A bajnoki szezon első mérkőzése mindig nehéz. Ráadásul egy olyan csapat, a Debrecen ellen tudtunk győzni, amelyik évek óta stabil résztvevője a rájátszásnak. Nagyon örülök, hogy végül – ha csak minimális különbséggel is, de – meg tudtuk nyerni az első meccsünket, ráadásul hazai pályán, a közönség maximális támogatása mellett. Ezt a meccset a rendes játékidő végén le kellett volna zárni, sok apró hiba kellett ahhoz, hogy végül hosszabbításra mentse az összecsapást az ellenfél.
– Hogy tetszett az új szabály szerint lejátszott első meccs? Mint ismert, már csak négy légiós szerepelhet a csapatokban.
– Több olyan teljesítmény is akadt a magyar játékosaink között – gondolok itt elsősorban Takács Kristófra és Molnár Marcira –, amely kompenzálni tudta az ötödik légiós hiányát. Egyébként is a csapatjátékot helyezzük előtérbe, nem az egyéni képességekre alapozunk. Magam is kíváncsian várom a meccseket, néhány forduló után kiderül, hogy jelent-e minőségbeli csökkenést a bajnokság színvonalában, hogy eggyel kevesebb külföldi szerepelhet a csapatokban.
– Mennyire voltatok elégedettek a soproni légiósok játékával?
– Alapvetően mindenki hozta azt, amit elvártunk tőle, talán Fofana játékán érződött kicsit, hogy sérülés után tért vissza. Nem csupán a légiósokra, hanem az egész csapatra jellemző volt az első mérkőzésen, hogy nem igazán voltak a srácok jó dobóformában. A légiósaink ezzel együtt egyre inkább érzik a szerepkörüket, a kiélezett helyzetekben sem kezdtek egyénieskedni, látszott rajtuk, hogy számítanak egymásra és a magyar csapattársakra is.
Rövid idő alatt meglepően jó közösség alakult ki a Sopron Basket együttesénél, így komoly célokkal vághatnak neki a szezonnak. Böröndy Vivien, a csapa...
Labdarúgó-válogatottunk a Nemzetek Ligája első mérkőzésén, Marco Rossi megfogalmazásában, szégyenteljes vereséget szenvedett.