Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Győzelmi sorozat
Legutóbbi mérkőzésén 3–0-ra nyert az SC Sopron csapata a Kapuvár ellen Fotó: Németh Péter

A felnőtt csapat tagjai az SC Sopronban kezdtek focizni

Győzelmi sorozat

| Páder Vilmos | Sport

Az SC Sopron létszáma folyamatosan növekszik, mára 600-an futballoznak az egyesületben az óvodásoktól az U19-es korosztályig, illetve a női szekciótól az öregfiúkig – és minden terület sikeresnek mondhatja magát.

Ágoston Zsolt vezetőedző jó szakmai munkájának köszönhetően napról napra fejlődik, erősödik a felnőtt együttes. A megyei első osztályú bajnokság indulása óta eltelt nyolc fordulót a vártnál is sikeresebben vette a csapat, a kezdeti botlás után hét megnyert mérkőzés a mérleg.

– Egy sikeréhes, nagyon összetartó, szinte baráti társaság jött össze a csapatban – hangsúlyozta Ágoston Zsolt. – Ez annak köszönhető, hogy egy korosztályhoz tartoznak, s a felnőtt keret tagjainak – két–három játékos kivételével – az SC Sopron volt a nevelőegyesülete. Szeretnénk sokáig jó hangulatú, győzelemmel fűszerezett mérkőzéseket játszani az egyre növekvő számú szurkolóinknak. Az egyesület vezetése profi feltételeket biztosít számunkra. Az utánpótlás is biztosított.

– Bánfalvi Zsolt szakmai igazgató folyamatosan figyeli a fiatal tehetségeket, a jól teljesítők pedig már a felnőtt kerettel edzhetnek – tette hozzá Ágoston Zsolt. – Jövőbeni terveink között szerepel az egyesület arculatának megőrzése, a közösségi kohézió növelése, s ami talán a legfontosabb, szurkolótáborunk kiszolgálása. Ezeket a célokat alázatos, kemény munkával és jó eredményekkel fogjuk elérni.

Labdarúgó eredmények

Duna Takarék megyei I. osztály

Sopron–Kapuvár: 3–0

Ágoston Zsolt vezetőedző értékelése:

– A kitűnő erőben levő Kapuvárt nehezen tudtuk két vállra fektetni. Örülünk neki, hogy végre nem kaptunk gólt. Külön öröm a soproni szurkolóknak és az SC Sopron vezetőségének, hogy a kapuváriak soraiban láthattunk hat SC Sopron nevelésű játékost is.

Soproni FAC – Beled: 0–2

A táblázat utolsó előtti helyén álló soproniak ezúttal is becsülettel, nagy szívvel küzdve harcoltak, de nem sikerült a győzelem. A beledi csapat a mérkőzés 88. percében szerezte meg második találatát, így megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

Megyei III. o. soproni csoport

Sarródi Ászok – SVSE: 0–6

Kapcsolódó cikkek