Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Ha lehet, játszanak
A Sopron Basket magabiztosan győzött a PINKK-Pécsi 424 ellen, a folytatás egyelőre kérdéses Fotó: Németh Péter

Sopron Basket: száz pont fölé került a Pécs ellen

Ha lehet, játszanak

| Rázó László | Sport

Egy mérkőzést lejátszott, utána két találkozó elmaradt a Sopron Basket számára. Sok a bizonytalanság a női együttesnél, a játékosok elkülönítve készülnek.

Gáspár Dávid együttese a PINKK-Pécsi 424 elleni találkozón rendkívül magabiztosan és gyors tempóban kosárlabdázott, aminek meg is lett az eredménye: a csapat úgy tudott győzni, hogy száz pont fölé került, és 53 egységgel szerzett többet ellenfelénél. A végeredmény: Sopron Basket – PINKK-Pécsi 424: 105–52. Múlt hétvégén már nem lépett pályára a csapat: Határ Bernadettről kiderült, hogy koronavírusos, ugyanakkor a Vasas játékosai közül is többen a vírusra utaló tüneteket produkáltak, így elhalasztották a találkozót. Szintén elmaradt az október 21-re tervezett bajnoki, mert a PEAC Pécs játékosai közben karanténba kerültek.

– Egyelőre mi is teszteredményekre várunk, a játékosok pedig elkülönítve végzik az edzésmunkát. Összesen négyen jönnek egy időpontra, az egyik játékos az egyik palánknál, míg a másik a szemközti oldalon gyakorol, ketten pedig – szintén szeparálva – a konditeremben edzenek – mondta Gáspár Dávid vezetőedző. – Igyekszünk minden szabályt betartani, például nem használunk öltözőt, a játékosok az edzés után hazamennek, és otthon tisztálkodnak, hiszen így is elkerüljük a találkozások egy részét. Sok a bizonytalanság a jelenlegi helyzetben, de ettől függetlenül mindenki mérkőzésen szeretne szerepelni, a játékosokkal együtt nagyon bízunk benne, hogy a közeljövőben bajnokit tudunk játszani.

A Sopron Basket a tervek szerint október 24-én a Cegléd otthonában lép pályára, lapzártánkig nem derült ki, hogy megrendezik-e a mérkőzést.

Kapcsolódó cikkek