Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Hatodik hely az éremtáblán
A győztes Milák Kristóf (j) és a bronzérmes Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén. Milák Kristóf később a 100 méteres pillangón is diadalmaskodott. Fotó: MTI –K

Hatodik hely az éremtáblán

| Munkatársunktól | Sport

A magyar csapat öt arannyal, négy ezüsttel és hat bronzzal zárta a budapesti vizes Európa-bajnokságot – Milák Kristóf az egyedüli duplázó.

Példátlan összefogás és remek magyar szereplés – röviden így összegezhetnénk a budapesti vizes Európa-bajnokságot, amelynek a Duna Aréna és a Lupa-tó adott otthont május 10. és 23. között.

– Jelesre vizsgáztunk, maradéktalanul elégedett volt a szervezéssel mindenki – nyilatkozta Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke. – És kitűnően vizsgáztak úszóink is. A rajt előtt azt mondtam, az Eb-szereplésünk egyfajta tükör lesz, amely előrevetíti a lehetséges tokiói sikereinket – az úszók által szerzett öt arany-, négy ezüst- és öt bronzérem reménykeltő az olimpia előtt két hónappal.

Az Európa–bajnokság első hetében a nyílt vízi úszók egy ezüsttel és egy bronzzal köszöntek be, majd a sportág történetének első magyar szinkronúszó érme is megszületett azzal, hogy az akrobatikus (highlight) kűrben a magyar csapat a 3. helyen végzett.

A medencés versenyen Milák Kristóf aranyérmet nyert 200 és 100 pillangón, Hosszú Katinka 400 vegyesen volt a legjobb, Kapás Boglárka megvédte Eb-címét 200 pillangón, Szabó Szebasztián pedig 50 pillangón diadalmaskodott. Az összesített éremtáblán Magyarország a 6. helyen végzett. Az első helyet Oroszország, a másodikat Nagy-Britannia, a harmadikat Olaszország szerezte meg.

Kapcsolódó cikkek