Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Idén bajnokságot akarnak nyerni
Kelemen Dávid, az SC Sopron csapatkapitánya Fotó: Németh Péter

Idén bajnokságot akarnak nyerni

| Páder Vilmos | Sport

Az amatőr labdarúgásban bő három hét múlva elkezdődik a tavaszi szezon, amelyre folyamatosan készülnek az SC Sopron játékosai. A sérüléséből felépülő Kelemen Dávid csapatkapitányt kérdeztük a terveiről.

– Két nagy vágya között az egyik már teljesült, a napokban átvette a testnevelés–gyógytestnevelés és egészségfejlesztés szakon szerzett tanári diplomáját. Mi a másik célja? 

– Szeretnék csapatársaimmal együtt bajnokságot nyerni, NB III-ban szerepelni, mivel még nem játszottam magasabb osztályban.

– Milyen volt az őszi szezonja, mit vár a tavaszi folytatástól?

– Sajnos makacs sérülésem miatt két hónapot kihagytam a bajnokságból, csak öt fordulóban tudtam pályára lépni. A tavasztól egyértelműen jó szereplést várok, több játéklehetőséget, és azt, hogy a csapat továbbra is listavezető maradjon.

– Csapatkapitányként mit vár játékostársaitól?

– Továbbra is küzdjünk egymásért, a csapatért, valamint maradjunkk alázatosak, fegyelmezettek! Pozitív gondolkodásmóddal a célok elérhetők.

– Milyen a hangulat a csapaton belül?

– Minden társam örömmel jár edzésre, jó a hangulat az öltözőn belül és kívül egyaránt. Jó lenne, ha továbbra is együtt maradnánk.

– Az elvárások magasak, egy város várja az előbbre lépést, tudja a siker titkát?

– Jó rajttal megalapozhatjuk a célunkat, a maximális koncentrálás szükséges, valamint a küzdeni akarás. Bajnokságot nyerni csak eredményes szerepléssel lehet.

– Mit üzen a szurkolóknak?

– Köszönjük a motiváló biztatást, és kérjük további támogatásukat!

Kapcsolódó cikkek