Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Igazi csapatmunka volt”
Fegyelmezetten játszott és védekezett a Sopron, így gól nélküli döntetlennel ért véget a listavezető III. Kerületi TVE elleni találkozó. Fotó: Németh Péter

SC Sopron: bravúros döntetlen a listavezető együttes ellen

„Igazi csapatmunka volt”

| Molnár Zoltán | Sport

Az SC Sopron férfi NB III-as labdarúgócsapata a hétvégén a tavaszi szezonban először lépett pályára hazai környezetben. Ellenfele a bajnokesélyes III. Kerületi TVE együttese volt, amely ellen gól nélküli döntetlen született.

Az első félidőben többségében a vendég csapat birtokolta a labdát és alakított ki helyzeteket. A soproniak védelme és hálóőre azonban állta a sarat, néhány alkalommal nagyobb védéseket is bemutatott. A félidő vége felé Purt Patrik révén a hazaiaknak is volt egy óriási helyzetük, a félidőre azonban 0–0-s állással vonultak öltözőbe az együttesek.

A második félidőben a hazai csapat továbbra is fegyelmezetten játszott és védekezett, olykor pedig ígéretes helyzeteket is kialakított az ellenfél kapuja előtt. Gól viszont ebben a játékrészben sem született, így a mérkőzés 0–0-s eredménnyel ért véget.

A mérkőzés egyik legjobbja a soproniak kapusa, Majer Péter volt, aki kapott találat nélkül hozta a mérkőzést. Ez azért is szép teljesítmény, mert a fővárosiak ez idáig csupán egy mérkőzésükön nem tudtak betalálni.

– Természetesen örülök, hogy nem kaptam gólt, viszont ez a mérkőzés igazi csapatmunka volt – mondta Majer Péter. – Én személy szerint örülök az egy megszerzett pontnak, de a meccs megkoronázása egy hazai gól lett volna.

A hétvégi fordulóban idegenbe utaznak majd a piros–fehérek. A vasárnap 15 órakor kezdődő mérkőzésen a 8. helyezett Tatabányai SC lesz az ellenfél. Az ősszel elszenvedett vereséget feledtetve a csapat célja egyértelműen a visszavágás a tatabányai alakulatnak. Ezt megerősítette Majer Péter is: – A Tatabánya egy jó csapat, nagyon fájó volt az őszi vereség, de ha ugyanilyen egységesek és motiváltak leszünk, akkor képesek lehetünk akár a tavaszi első győzelmünk megszerzésére is. Készülünk és dolgozunk tovább.

Az SC Sopron 24 fordulót követően továbbra is a 7. helyen áll a tabellán. 

További eredmények:

Női NB II. nyugati csoport 17. forduló: Pápai ELC – SC Sopron: 2–1

Megyei I. bajnokság 19. forduló: SFAC 1900 SE – Győrszentiván SE: 4–0

Megyei II. bajnokság: SVSE – Szany SE: 3–1

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...