Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Ismét bajnoki döntőben a csapat
A Sopron Basket az elődöntőben legyőzte a Győr csapatát, a szerda este kezdődő bajnoki döntőben pedig a Diósgyőr lesz a soproniak ellenfele. Fotó: Szalay Károly

„Nem volt látványos mérkőzés, de rengeteg sok szív és akarat volt benne”

Ismét bajnoki döntőben a csapat

| Rázó László | Sport

Bejutott a bajnoki döntőbe a Sopron Basket női kosárlabdacsapata, miután hazai pályán a harmadik mérkőzésen ismét legyőzte a nagy rivális Győr együttesét.

Gáspár Dávid csapata a kiváló erőkből álló, több válogatott játékost is felvonultató Győr ellen játszotta az elődöntőt. Az első, nagyon sima soproni győzelem után Győrben is kiválóan ment a soproni együttesnek, a hajrát azonban a vármegyei rivális bírta jobban, így döntő mérkőzést játszottak a csapatok múlt szombaton Sopronban. Ezen a találkozón rendkívül kiegyensúlyozott csata zajlott, de minden negyedet kis különbséggel a hazaiak nyertek meg. Egy rendkívül kiélezett párosmérkőzésen szerezte meg a fontos győzelmet a Sopron Basket, így készülhet a bajnoki döntőre – méghozzá a Diósgyőr ellen.

– A mai mérkőzés egyik legnagyobb értéke az, hogy sikerült 55 ponton tartani az ellenfelet – mondta a sikeres elődöntő után Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője. – Az első perctől az utolsóig kemény és energikus védőmunkát mutattunk be, alapvetően ez hozta el a győzelmet. A játékunk hasonlított arra, amelyet több évvel ezelőtt alkalmaztunk, hiszen most is abszolút a védekezésre épült. Lehet, hogy nem volt látványos és szép mérkőzés, de rengeteg sok szív és akarat volt benne, ezért nagyon büszke vagyok a csapatra, úgy érzem, teljesen megérdemelten jutottunk a döntőbe.

A kosárlabda bajnoki döntő már lapunk megjelenésekor, szerda este kezdődik: a Sopron Basket az alapszakasz győzteseként ezúttal is pályaválasztóként szerepelhet a három nyert meccsig tartó finálén a Diósgyőr ellen. 

A bajnoki döntő tervezett menetrendje:

Április 16., szerda 18 óra, Sopron Basket – DVTK

Április 19., szombat 18.30, DVTK – Sopron Basket

Április 22., kedd 17.30, Sopron Basket – DVTK

Április 25., péntek 18 óra, DVTK – Sopron Basket (szükség esetén)

Április 27., vasárnap 14.05, Sopron Basket – DVTK (szükség esetén)

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Itt képzeli el a jövőjét

Itt képzeli el a jövőjét

2025. 04. 09. | Rázó László

Városunkban kezdte a profi kosárlabdát, és itt is szeretné lezárni karrierjét ­Jelena „Jeca” Brooks. A közönségkedvenc szerb játékos azt mondja: a bal...

Kapusbravúrok gól nélkül

Kapusbravúrok gól nélkül

2025. 04. 09. | Papp Győző

Sopronban mindig a futball ünnepének számított egy-egy városi labdarúgó-rangadó. Régebben a SFAC–SVSE, majd az SVSE–Textil mérkőzések hozták lázba a s...