Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Ismét kezdődik a terepfutók őszi versenyszezonja

| Huszár Judit | Sport

Egymás után két hétvégén két rangos futóversenyt is rendeznek Sopronban. Mindkettőre az erdő szerelmeseit várják.

A tavaszi szezonban nagyon elkeseredettek voltak a futók – minden kisebb és nagyobb versenyt lemondtak, elhalasztottak a vírushelyzet miatt. És bár a koronavírus ma is köztünk van, sőt, tombol, a futóversenyeket (a biztonsági szabályok betartása mellett) még meg lehet rendezni.  

Szeptember 20-án, vasárnap 10-től kezdődik a Hotel Sziesztánál a XI. Soproni Cross Futás. A programot a Soproni Rendészeti Sportegyesület, a Soproni Atlétikai Klub, az önkormányzat sportfelügyeleti csoportja és a Sopron Városi Szabadidő Sportszövetség szervezi. Előnevezni szeptember 17. éjfélig lehet a 400 méteres, 800 méteres, 5,3 kilométeres és 10 kilométeres távokon (crossfutas.hu). Helyszíni nevezésre a verseny napján 8 órától van lehetőség, viszont a rajt előtt 15 perccel lezárul. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei cross futáson is együttműködnek a szervezők az Autitok Egyesülettel, így lehetőség lesz egy közel 5 kilométeres közös túra megtételére. A túra 9.45-kor indul.

A Három a Károly terepfutóverseny neve szintén jól ismert a soproni sportolók körében. Szeptember 26-án, szombaton startol a megmérettetés a Lövér kalandparktól. A Három a Károly célja idén is a terepfutás népszerűsítése, a versenylehetőség biztosítása (kezdőknek is) a természetben. Az előnevezéseket szeptember 19. éjfélig fogadják a www.sopronitavlatok.hu weboldalon, illetve a verseny napján a helyszínen. Idén is 10 kilométeren várják az egyéni és két-, háromfős csapatokat, valamint a félmaratoni (21,1 kilométer) távon indulókat. Utóbbi megmérettetés rajtja 9 órakor, előbbié 10 órakor lesz. Újdonság, hogy 9.10-kor elindítanak egy 2,7 kilométeres gyermekfutamot is. A rendező a Shotokan Tigrisek Sportegyesület az önkormányzat sportfelügyeleti csoportjának támogatásával. 

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...