Topcsapatok játszottak Sopronban
2024. 09. 18. | Rázó LászlóRendkívül színvonalas, nemzetközi utánpótlástornát rendezett városunkban múlt héten a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia. A soproni fiatalok háro...
Új kiírás és új lebonyolítási rendszer – a korábbiaktól alapvetően eltérő módon szervezik a mérkőzéseket az idei szezontól a Sopron városi kispályás labdarúgó-bajnokságban.
A kispályás focicsapatok múlt héten kezdték meg a küzdelmeket, ezúttal azonban csak két csoportot határoztak meg a szervezők. Egy 18 és egy 17 résztvevős csoportban rendezik a mérkőzéseket ősszel, majd a tavaszi szezonra már osztályokra bontják az együtteseket.
– Több olyan visszajelzés is érkezett a csapatoktól, hogy az egyes osztályokon belül is mindenki a hasonló képességű együttesekkel szeretne többet mérkőzni – mondta Szabó Bálint sportfelügyeleti csoportvezető. – Igyekeztünk maximálisan figyelembe venni a részvevők szándékait, és úgy döntöttünk, hogy alapvetően változtatunk a kiírás rendjén. A tavalyi eredmények alapján két olyan csoportot hoztunk létre, amelyben nagyjából egyenlő arányban szerepelnek a korábbi első-, másod- vagy harmadosztályú csapatok.
A 18 és 17 csoportos bajnokság csapatait az úgynevezett kígyó (snake) módszer segítségével osztották be. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi első osztály első helyezettje a kék csoportba került. A második és a harmadik a pirosba, a negyedik és az ötödik ismét a kékbe, és így tovább. Az egyesített, „vegyes” csoportokban aztán ősszel mindenki egy-egy meccset játszik csoportellenfeleivel.
– A tavaszi szezonra ismét osztályokra bontjuk a csapatokat – tette hozzá Szabó Bálint. – Az őszi eredmények alapján a kék és piros csoport 1–4. helyezettje, kiegészülve a jobb eredménnyel rendelkező 5. csapattal képezi majd a kilenccsapatos I. osztályt. Szintén 9 csapat kerül a II. osztályba: a 6–9. helyezettek és a rosszabb eredményt elérő 5. csapat. A III. osztályt is kilenc csapat alkotja, a IV. osztály pedig 8 együttessel játszik majd tavasszal. Nagyon bízunk abban, hogy az új rendszer segít kicsit felpezsdíteni a kispályás labdarúgást városunkban, izgalmas és érdekes mérkőzéseket láthat a közönség.
A senior bajnokságot idén kilenc csapat részvételével rendezik meg. A mérkőzések a tóparti salakos és műfüves, valamint a kurucdombi két műfüves pályán tartják. A meccseket, eredményeket és tabellákat a naprakész www.kispalyasopron.hu weboldalon követhetik.
Rendkívül színvonalas, nemzetközi utánpótlástornát rendezett városunkban múlt héten a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia. A soproni fiatalok háro...