Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Ismét korizhatunk Sopronban
A SMAFC jégkorongozói házi ünnepség keretében vették birtokba szombaton az új jégpályát. Fotó: Szalay Károly

Ismét korizhatunk Sopronban

| Munkatársunktól | Sport

Megnyílt a korcsolyapálya városunkban. A sátorral fedett műjégpálya a Flandorffer utcában várja a sportolókat, valamint a jeges sport kedvelőit.

A SMAFC már korábban bejelentette, hogy miután a Soproni Jégtörők jégkorongozói csatlakoztak az egyetemi egyesülethez, megkezdte a tárgyalásokat a műjégpálya újbóli megnyitásáról. A tárgyalások után megkezdődött a munka, múlt szombaton pedig a SMAFC jégkorongozói házi ünnepség keretében vehették birtokba a létesítményt.

– A város és a SMAFC együttműködésének köszönhetően megnyitott a jégpálya. Az új helyszín kiválasztásánál elsődleges szempont volt, hogy a működése ne zavarja a környéken élőket – mondta dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere.

Horváth József, a SMAFC elnöke hangsúlyozta: nagy örömére szolgál, hogy négy év után ismét megnyithatták a jégpályát, amit elsősorban az egyetemi klub sportolói használhatnak, de a város korcsolyázói is igénybe vehetnek. A jégkorongszakosztály vezetői, a szakosztályhoz tartozó gyermekek szülei is sokat segítettek az új létesítmény kialakításához szükséges munkálatokban.

– Nemcsak az egyetemi polgárok sportolása fontos számunkra, hanem a soproniak és különösen a gyerekek, fiatalok rendszeres mozgása, és ehhez a lehetőségek megteremtése – hangsúlyozta dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora.

A jégpálya a hideg időszakban tart majd nyitva, idén március végéig várja a látogatókat, majd a tervek szerint októberben nyitják meg ismét.

Szerdán, pénteken és hétvégén csúszhatunk: A soproni korcsolyázók minden szerdán és pénteken 17 és 20 óra között használhatják az új korcsolyapályát. Szombaton és vasárnap három turnus áll a korizók rendelkezésére: 10–13, 13–16, 16–19 óra között lehet csúszni a Flandorffer utcában.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Itt képzeli el a jövőjét

Itt képzeli el a jövőjét

2025. 04. 09. | Rázó László

Városunkban kezdte a profi kosárlabdát, és itt is szeretné lezárni karrierjét ­Jelena „Jeca” Brooks. A közönségkedvenc szerb játékos azt mondja: a bal...