Medencében a legjobbak
2025. 03. 12. | MunkatársunktólA Lőver uszoda több rangos, hazai és nemzetközi úszóversenynek is adott már otthont. Ezúttal a vármegyei diákolimpia küzdelmeit rendezték meg itt.
Nagy siker volt a Patent Kupa XXXVII. Soproni Férfi Kispályás Labdarúgótorna. A sportrendezvényt hagyományosan augusztus 20-i nemzeti ünnepünkkor rendezik meg városunkban.
A Patent Kupa kispályás labdarúgótorna ezúttal is népszerű volt: az ország minden tájáról érkeztek csapatok, többek között a fővárosból és a keleti országrészből is. Az amatőr együttesek a városi stadion edzőpályáján mérkőztek meg. A csoportmeccsek alapján a legjobb csapatok a Patent, a vigaszágon szereplők pedig a Lővér Kékfrankos Kupa elhódításáért küzdhettek.
A Patent Kupa 2024-ben Gyöngyösre került, hiszen a városból érkező Bezzegh Kert együttese végzett az élen. A jelképes dobogó második és harmadik fokára két soproni együttes léphetett fel: az ezüstérmet a Közti II., a bronzot pedig a ORBI – Soproni RISE együttese szerezte meg.
A Lővér Kékfrankos Kupát egy fővárosi együttes nyerte: a Partizán Beokád végzett az élen, megelőzve a szintén budapesti Szemérem Ajax együttesét. A vigaszágon egy harmadik helyezés jutott a soproni csapatoknak: a bronzérmes pozícióban a Soproni Vízmű SE végzett.
A gólkirályi címet a Patent Kupán harmadik helyezést megszerző ORBI – Soproni RISE játékosa érdemelte ki: Kreicz Szilárd kirobbanó formában játszott, hiszen nem kevesebb mint 10 gólt szerzett a kispályás focitornán.
– A hagyományokhoz híven kiváló hangulatú focitornát rendeztünk meg, kemény, de sportszerű mérkőzésekkel – összegzett Kósa István, a szervező Sopron Városi Szabadidősport Szövetség elnöke. – Visszatérő csapataink vannak, amelyek a legjobban végző soproni együtteseket meghívták az általuk szervezett kispályás tornákra is. Sokan jöttek családdal együtt, a gyerekeket többek között arcfestés, ugrálóvár várta, így mindenki tartalmasan tölthette el itt az idejét. Ez volt a 37. alkalom, de több csapat jelezte, hogy jövőre is részt kíván venni a nemzeti ünnepünkkor rendezett labdarúgótornán.
A Lőver uszoda több rangos, hazai és nemzetközi úszóversenynek is adott már otthont. Ezúttal a vármegyei diákolimpia küzdelmeit rendezték meg itt.
Az 1993/94-es bajnokságban ’94 márciusában az Ászok a Tungsram-Honvédot fogadta. A találkozónak voltak előzményei, mégpedig a két csapat február elsej...