Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Jöhet(nek) a döntő(k)
A Sopron Basket mind a kétszer legyőzte a Diósgyőrt, így az Euroliga négyesdöntő után a bajnoki fináléra is készülhet Gáspár Dávid együttese. Fotó: Németh Péter

Április 14–16. között rendezik az Euroliga négyesdöntőt

Jöhet(nek) a döntő(k)

| Rázó László | Sport

Magabiztos játékkal bejutott a hazai bajnokság fináléjába a Sopron Basket. Gáspár Dávid együttese így a bajnoki döntőre is készülhet – az Euroliga Final Four mellett.

Az elődöntőben az idei Magyar Kupa finálé csapatai vettek részt, először városunkban, majd Miskolcon találkozott a Sopron és a DVTK.

A Novomatic-arénában rendezett mérkőzésen kemény csata dúlt, de a soproniak hamar megmutatták, melyik a jobb csapat. Brooks, Williams és Walker 15 pontja mellett említést érdemel Czukor Dalma teljesítménye, aki úgy szerzett 14 találatot, hogy dobást sem hibázott a meccsen. A végeredmény: Sopron Basket – Aluinvent DVTK: 89–64.

A miskolci találkozót a hazaiak kezdték jobban, vezettek is a meccs első szakaszában. A néha túlságosan is kemény összecsapásokat hozó találkozón szintén kiütközött a soproniak nagyobb játékereje, a meccs végére 10 soproni játékos szerzett pontot, Határ Betti pedig dupla-duplát ért el, miután 16 pontja mellett 10 lepattanója is volt. A végeredmény: Aluinvent DVTK – Sopron Basket: 57–80.

– Boldog vagyok, hogy sikerült bejutnunk a bajnoki döntőbe – összegzett Gáspár Dávid vezetőedző. –A Diósgyőr jól kezdett a hazai meccsén, kiemelkedő dobószázalékot hoztak a játékosai. A harmadik negyedtől rendeztük a védekezésünket, ott dőlt el a találkozó, amely kemény, néha túlságosan is kemény játékot hozott.

A Sopron így 2–0-s összesítéssel jutott a döntőbe, amelyben a Szekszárd lesz az ellenfele.

– A Szekszárd a legkomolyabb riválisunk itthon, rettenetesen kemény, fizikális küzdelemre készülünk a döntőben – mondta Laczka Miklós másodedző. – A szezon legfontosabb meccsei vannak hátra a bajnokságban, ennek megfelelően fogunk készülni, ugyanolyan precizitással, mint bármelyik Euroliga-mérkőzésünkre.

A bajnoki finálé előtt azonban még az Euroliga négyesdöntőjében szerepel a csapat, amelyet április 14–16. között rendeznek Isztambulban.

Durva közjáték – Jeca fogai bánták: Csúnya jelenetsor történt a bajnoki elődöntő második meccsének 16. percében: egy lepattanóért folytatott csatában „Jeca” Brooks lefogta a Diósgyőr játékosa, Hayes kezét. Az amerikai center ezt követően olyan erővel ütötte meg a soproni játékost, hogy Jecának két foga (!) is kiesett. A játékvezetők a videózás után mindkét játékost kiállították: Jeca sportszerűtlen és technikai faultot is kapott a fogásért, illetve azért, mert az ütés után belerúgott a csereboxba. Hayest a durva ütés miatt állították ki. 

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...