Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Jön a Szekszárd–Sopron-rangadó

Gáspár Dávid: Elégedett voltam a látottakkal, jó periódusaink voltak, koncentráltan játszottunk

Jön a Szekszárd–Sopron-rangadó

| Munkatársunktól | Sport

Újabb két mérkőzés, újabb két rangadó vár a Sopron Basketre: Gáspár Dávid tanítványai csütörtökön 18 órától hazai pályán fogadják a spanyol Spar Girona együttesét, aztán vasárnap jön a hazai női kosárlabda csúcsrangadója, a Szekszárd–Sopron találkozó.

Az előjelek erre a hétre is kedvezőek: a Sopron Basket múlt csütörtökön a Basket Landes együttesét fogadta, és a meccsen végig vezetve biztos győzelmet aratott. A végeredmény: Sopron Basket – Basket Landes: 76–54.

Vasárnap Miskolcon vendégszerepelt a Gáspár csapat, a DVTK pedig nem adta könnyen a győzelmet. A miskolciak az utolsó negyed előtt még 6 ponttal vezettek, azonban az 5–16-os záró etapnak köszönhetően végül fordított és nyert a soproni együttes. A végeredmény: Aluinvent-DVTK Miskolc – Sopron Basket: 56–61.

– Az Euroliga-mérkőzésen nagyon elégedett voltam a látottakkal, jó periódusaink voltak, igazán koncentráltan játszottunk, a lányok végrehajtották azt, amit elterveztünk – összegzett Gáspár Dávid vezetőedző. – Ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben minden győzelemnek kiemelt értéke van. A DVTK ellen tudtuk, hogy nagyon kiélezett mérkőzést fogunk játszani, és ez be is jött. Győztünk ugyan, ami örömteli, de kiütköztek a gyengeségeink, tovább kell dolgozni azon, hogy tudatosabban építsük fel a támadásainkat.

A Sopron Basket csütörtökön ismét hazai pályán játszik az Euroligában a Girona ellen, vasárnap pedig Szekszárdra utaznak a hölgyek.

– Az első idei meccsünk óta jelentősen megerősödött a Girona, összeállt a játéka is, már bővebb taktikai repertoárral dolgozik, kemény meccsre számítunk – mondta Laczka Miklós másodedző. – A Szekszárd elleni rangadó pedig igazi derbi lesz, mindig érezni a komoly rivalizálást a két csapat között. Nyilván hazai környezetben mindent megtesznek majd a győzelemért, de nekünk is keményen bele kell állni a meccsbe.

Kapcsolódó cikkek