Itt képzeli el a jövőjét
2025. 04. 09. | Rázó LászlóVárosunkban kezdte a profi kosárlabdát, és itt is szeretné lezárni karrierjét Jelena „Jeca” Brooks. A közönségkedvenc szerb játékos azt mondja: a bal...
Idén 8. alkalommal rendezték meg városunkban a Szent Patrik-napi futást és gyaloglást. Az eseményen 170-en vettek részt – a nevezési díjakból befolyt összeget pedig jótékony célokra fordítják.
Idén is népszerű volt a Szent Patrik-napi futás, valamint gyaloglás, annak ellenére, hogy vasárnap délelőtt meglelhetősen hűvös idő fogadta a sportolókat. A Paddy Sportegyesület már nyolcadik alkalommal rendezte meg az eseményt. Idén 170-en teljesítették a 4,5 kilométeres távot, a nevezési díjakból befolyt összeget jótékony célra fordítják.
A futás résztvevői a Deák téri versenyközpontból indultak és ide is érkeztek vissza. A sportolók a történelmi belváros legszebb épületei között futottak, hiszen útba ejtették a Várkerületet, majd a Tűztornyot és az Orsolya teret is.
– Minden rendben volt a versennyel, leszámítva, hogy az optimális hőmérsékletnél 10 fokkal hűvösebb volt – fogalmazott Dunaveczky András, a Paddy Sportegyesület elnöke. – Ennek ellenére is kiváló hangulatú volt a sportrendezvényünk, 110-en választották a futást és mintegy 60-an a gyaloglást. A nevezési díjakból csaknem 350 ezer forint gyűlt össze, ezt a Soproni Gyógyközponthoz tartozó Sopron és Környéke Újszülöttjeiért Egészségügyi Alapítvány kapja meg. Külön szeretnék köszönetet mondani az Orsolya-iskola diákjainak, akik reggel 8 és dél között folyamatosan zenéltek a versenyközpontnál, így biztosítva a valóban jó hangulatot.
A futás négy és fél kilométeres távját teljesítette dr. Csiszár Szabolcs, városunk alpolgármestere is.
Városunkban kezdte a profi kosárlabdát, és itt is szeretné lezárni karrierjét Jelena „Jeca” Brooks. A közönségkedvenc szerb játékos azt mondja: a bal...
A hagyományok szerint az idei évben is Békéscsaba adott otthont a kick-box diákolimpiának. A sportág utánpótlásának egyik legnagyobb és legrangosabb m...