Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kapusbravúrok gól nélkül
Farkas Balázs, az SLC játékosa az 1996-os mérkőzésen.

A futball soproni ünnepe: Egy hétvége, két derbi, négy hazai csapat

Kapusbravúrok gól nélkül

| Papp Győző | Sport

Sopronban mindig a futball ünnepének számított egy-egy városi labdarúgó-rangadó. Régebben a SFAC–SVSE, majd az SVSE–Textil mérkőzések hozták lázba a szurkolókat. Később az SLC–Matáv meccsek vették át a főszerepet, a megyei első osztályban pedig a kilencvenes évekre visszatértek az SVSE és a SFAC összecsapásai.

(1.) Az 1995/96-os bajnokságban két olyan hétvégét is feljegyeztek, amikor mind a négy soproni csapat a városban lépett pályára egymás ellen – vagyis két derbit rendeztek.

Az NB II-ben az ősszel a József Attila utcában 4–0-s sikert arató SLC 1996. március 23-án a Matávot fogadta a városi stadionban.

Glázer Róbert ekkor mutatkozott be az SLC kispadján, az ellenfélnél viszont Burcsa Győző már rutinos edzőnek számított ebben a tekintetben, az előző évben is ő irányította a Matávot.

– Ha bajnokok akarunk lenni, akkor nekünk minden meccs létfontosságú – latolgatta az esélyeket az NB II. csúcsmérkőzése előtt Glázer, míg Burcsa így vélekedett: – Szeretnénk elfogadtatni a soproni szurkolókkal, van egy jó Matáv SC, amelyre számíthatnak...

A sok néző előtt rendezett rangadón az első nagy lehetőség negyed óra után adódott: Németh I nagy erővel bombázott a bal sarok felé, de Borsi villámgyors vetődéssel kiütötte a labdát. A hajrá izgalmasan alakult. A 86. percben előbb a Matáv szerezhetett volna vezetést: Borsos hozta játékba Varga II-t, a csatár már a 16-oson belül járt, amikor a kirohanó Bíró nagyszerű reflexszel mentett előle. Két perccel később Szabó T. 11 méterről óriási erővel bombázott a jobb felső sarok felé, ám Borsi egészen ritkán látható bravúrral ki tudta ütni a labdát. Ez meccslabda volt!

Kemény csatát – hét sárga lappal –, parázs jeleneteket láthatott a közönség, de a két kapus útját állta minden próbálkozásnak. A látottak ellenére csalódott volt a publikum, mert gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó. Ennek Siófokon örültek a legjobban, mert a táblázat éllovasa tovább növelte előnyét a két soproni együttessel szemben.

Jegyzőkönyv: EMDSZ-Soproni LC – Matáv SC Sopron: 0–0; Sopron, 4500 néző. V.: Lettrich.

SLC: Bíró – Németh I, Kovács T. (Cigan, 76.), Németh II, Csiszár, Kozma (Hleba, 51.), Kovács L., Szabó T., Herczeg, Chiratcu, Farkas. Edző: Glázer Róbert.

Matáv: Borsi – Németh G.,Varga I, Tiba, Salacz, Buzsáki, Nagy J., Körmendi, Borsos, Patkós (Varga II, 80.), Fülöp (Csollány, 72.). Edző: Burcsa Győző.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Itt képzeli el a jövőjét

Itt képzeli el a jövőjét

2025. 04. 09. | Rázó László

Városunkban kezdte a profi kosárlabdát, és itt is szeretné lezárni karrierjét ­Jelena „Jeca” Brooks. A közönségkedvenc szerb játékos azt mondja: a bal...