Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Két vármegye futói Sopronban
A több mint ötven induló ötöde volt soproni a hétvégi megmérettetésen, a legtöbb tájfutó Szombathelyről érkezett. Fotók: Szalay Károly

Sok egymáshoz közeli tájékozódási pontot kellett a térkép alapján megtalálni

Két vármegye futói Sopronban

| Sport

Városunk adott otthont múlt hétvégén a Győr–Moson–Sopron és Vas vármegyei tájfutó diákolimpiának. A versenyre a kisiskolásoktól a középiskolásokig minden korosztály nevezhetett, öt korcsoportban végül több mint ötven gyerek vett részt a küzdelmekben.

– Sopronban tavaly indítottuk el újra a tájfutóedzéseket a gyerekeknek, emiatt hosszú évek után ismét szervezetten és nagyobb létszámban vehettek részt városunk sportolói a diákolimpián – mondta Horváth Zsombor, a szervező SMAFC Tájfutó Szakosztályának edzője, a verseny pályakitűzője. – A több mint ötven induló ötöde volt soproni, a legtöbb nevezés Szombathelyről érkezett, ami érthető is, hiszen ott két nagy múltú tájfutó-egyesület is működik. A száj- és körömfájás járvány miatt módosítanunk kellett a helyszínt, végül a parkerdő helyett a botanikus kertben rendeztük meg a megmérettetést.


Az új helyszín miatt sprintversenyeket tartottak, így rövidebb távokat kellett megtenniük a résztvevőknek, viszont sok egymáshoz közeli tájékozódási pontot kellett a térkép alapján megtalálniuk. Ez azért hasznos, mert gyors döntéshozatalt igényel a fiatal tájékozódási futóktól.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Újra bajnok a Sopron!

Újra bajnok a Sopron!

2025. 04. 30. | Rázó László

Története során 17. alkalommal szerezte meg a bajnoki címet a Sopron Basket női kosárlabdacsapata. Gáspár Dávid együttese egy hihetetlenül izgalmas, f...