Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kiváló eredmények
Dolmány Emma (középen) 1500 méteres síkfutásban bajnoki címet szerzett.

SMAFC atlétika: A körülmények a fedett pályán speciálisak

Kiváló eredmények

| Munkatársunktól | Sport

Több kiemelkedő eredményt is elértek a SMAFC atlétái az idei téli fedett pályás szezonban.

– Először is szeretnék gratulálni minden versenyzőnknek, aki eljutott odáig, hogy a fedett pályás bajnokságok valamelyikén elindulhatott – mondta Marton Tamás, a SMAFC atlétika szakosztályának vezetője. – Sajnos többen betegség miatt dobogóesélyesként hagyták ki valamelyik megmérettetést. Ezzel együtt is nagyon szép eredményeket tudtunk elérni, ami annak fényében különösen értékes, hogy mi nem rendelkezünk futófolyosóval, így nem tudjuk pontosan szimulálni a versenykörülményeket.

A szakember hozzátette: egyre inkább felértékelődik a fedett pályás szezon, hiszen ma már az atlétikaszakma nem tesz különbséget a szabadtéren vagy fedett pályán elért eredmények között.

– Az elmúlt év óta már nem is fedett pályás, hanem rövid pályás versenyeknek nevezik ezeket a megmérettetéseket – tette hozzá Marton Tamás. – A körülmények mindenesetre speciálisak, hiszen nem 400, hanem 200 méteres a pálya mérete, a kanyarok ezáltal szűkek, egy kicsit lejt is befelé a pálya, hiszen a sprintszámoknál olyan sebességgel érkeznek a futók a kanyarokba, hogy egyszerűen kisodródnának. Kevesebb versenyszámban lehet indulni, a dobószámok közül például csak súlylökés van, de futásban sem rendeznek versenyt minden olyan számban, mint a szabadtéri versenyeken. Számunkra a fedett pályás versenyek az említett körülmények miatt inkább versenyszerű edzések, így főleg értékesek az elért eredményeink.

A február elején Budapesten rendezett U16-os ob-n Udvardy Borostyán ötösugrásban első helyen végzett, 60 méter síkfutásban bronzérmes lett, 300 méteres távon pedig negyedik helyezést ért el.

Az 51. fedett pályás bajnokságon is képviselték magukat a SMAFC atlétái: a nyíregyházi sporteseményen Grubits Enikő 800 méteres síkfutásban kilencedik lett.

Szintén Nyíregyházán rendezték meg az U20–U18-as bajnokságot március első napjaiban. A SMAFC-osok több érmes helyezésnek is örülhettek, hiszen Dolmány Emma 1500 méteres síkfutásban bajnoki címet szerzett, 3000 méteren pedig a dobogó második fokára állhatott. Bugledich Réka 1500 méteres síkfutásban 5. helyezett lett, 800 méteren pedig hatodikként futott be. Szupper Luca hármasugrásban szerezte meg a bronzérmet, Szabó-Kirády Liza ugyanebben a számban negyedik lett. Nemes Réka 1500 méteren nyolcadik, a 3000-es távon pedig ötödik helyen végzett. 

A fiatalok mellett a seniorok is kitettek magukért, hiszen a budapesti fedett pályás senior bajnokságon M60-as kategóriában Ujhelyi Zsolt 3000 méteren bajnoki címmel gazdagodott, a W65-ösök mezőnyében pedig Kovács Ágnes szerzett ezüstérmet 60 méteres távon.

Mészáros Veronika a Kárpát-medencei egyetemek kupáján 10 kilométeres távon szerezte meg a második helyezést.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Itt képzeli el a jövőjét

Itt képzeli el a jövőjét

2025. 04. 09. | Rázó László

Városunkban kezdte a profi kosárlabdát, és itt is szeretné lezárni karrierjét ­Jelena „Jeca” Brooks. A közönségkedvenc szerb játékos azt mondja: a bal...