Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Második helyen zárt a válogatott
Fotó: Magyar férfi vízilabda-válogatott Facebook-oldala

Második helyen zárt a válogatott

| Sport

A magyar férfi vízilabda-válogatott váratlanul simán, 15–9-re kikapott a spanyol csapattól a Bukarestben rendezett világkupa-selejtező vasárnapi döntőjében.

A görögök elleni szombati elődöntőben parádézó magyar együttes visszafogottan kezdte a meccset, támadásban emberelőnyben és azonos létszám mellett sem sikerült betalálnia.

A harmadik nyolc perc első felében 10–2-re nőtt a rivális előnye, és úgy tűnt, kiütéses vereség lehet a meccs vége, a szakasz második felében aztán Nagy Ádám és Nagy Ákos faragott a hátrányon. Ennek ellenére felzárkóznia nem sikerült a csapatnak, mivel a spanyolok az utolsó szakaszban is kiválóan játszottak.

– Egy ilyen mérkőzés, amit ma megtapasztaltunk, a tanulási folyamat része, ezt a magunk javára kell fordítani, és látni, milyen keményen kell még dolgozni, hogy ezen a szinten, ilyen nagycsapatok ellen is jól tudjunk teljesíteni – nyilatkozta Varga Zsolt szövetségi kapitány. – Fontos, hogy át tudjunk billenni, a nyárra vagy már a szuperdöntőre még jobban megtanulni, hogy amikor így alakul egy mérkőzés, azt miként tudjuk a legjobban menedzselni.

A sorozat végjátékát – melyben már korábban biztosította helyét az együttes – április 11. és 13. között a montenegrói Kotorban rendezik.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek