Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Megérdemelten nyert az SVSE
Ruzsits Gábor az SVSE színeiben lépett pályára.

A futball soproni ünnepe: Egy hétvége, két derbi, négy hazai csapat

Megérdemelten nyert az SVSE

| Papp Győző | Sport

Sopronban mindig a futball ünnepének számított egy-egy városi labdarúgó-rangadó. Régebben a SFAC–SVSE, majd az SVSE–Textil-mérkőzések hozták lázba a szurkolókat. Később az SLC–Matáv-meccsek vették át a főszerepet, a megyei első osztályban a kilencvenes évekre visszatértek az SVSE és a SFAC összecsapásai.

(2.) Az 1995/96-os bajnokságban két olyan hétvégét is feljegyeztek, amikor mind a négy soproni csapat a városban lépett pályára egymás ellen – vagyis két derbit rendeztek.

Az NB II-ben ősszel a József Attila utcában 4–0-s sikert arató SLC 1996. március 23-án a Matávot fogadta a városi stadionban. Másnap a megyei első osztályban az SVSE és a SFAC küzdött meg egymással a 17. forduló keretében. Ez jelentette a tavaszi nyitányt, több rangos összecsapás közül is a soproni presztízscsata kívánkozott az élre. Természetesen a bajnoki címre törő, a holt idényben NB-s futballistákkal erősítő vasutas gárda volt a derbi esélyese. A sereghajtó vendégeknél azonban bíztak a meglepetés erejében, és szerettek volna visszavágni az őszi 4–2-es vereségért.

Az előző napi SLC–Matáv után a kis soproni rangadót nem fogadta kegyeibe az időjárás, végig kellemetlen esőben játszották a csapatok. Ennek ellenére nagyon jó iramú mérkőzést láthatott a publikum, szórakoztató párharcokkal fűszerezve. Az SVSE végül egy volt SFAC-játékosnak, Szalainak köszönhette, hogy otthon tudta tartani a három pontot.

A mérkőzést így látták a felek:

Supka Attila, az SVSE edzője: – Kiizzadtuk a győzelmet egy harcos, helyenként kemény SFAC ellen.

Jabronka Béla, az SVSE szakosztályvezetője: – A kis rangadón nehéz talajon, nagy küzdelemben egy jól játszó SFAC-ot sikerült legyőznünk egy góllal, ami úgy érzem, megérdemelt.

Mentes Pál, a SFAC edzője: – A vereség ellenére gratulálok a csapatomnak, az SVSE-nek további sikereket kívánok.

Hidegségi György, a SFAC elnöke: – Gratulálok a csapatomnak, végig egyenrangú ellenfelek voltunk erőnlétben és küzdőszellemben is. Az SVSE szerencsés góllal szerezte meg a három pontot.

Jegyzőkönyv: SVSE–SFAC: 1–0 (0–0), Sopron, 500 néző. V.: Horváth A.

SVSE: Mozsolits – Kucselata, Gulyás (Molnár), Ruzsits, Török, Fekete, Csertán, Nagy J., Hauzer (Horváth R.), Szalai, Balika L. Edző: Supka Attila.

SFAC: Simon – Böröndi A., Mandl, Horváth T., Brezina (Balikó), Menyhárt, Kiss, Horváth Cs., Gosztola (Kulcsár), Pakrócz, Böröndi G. Edző: Mentes Pál.

Gsz.: Szalai.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Itt képzeli el a jövőjét

Itt képzeli el a jövőjét

2025. 04. 09. | Rázó László

Városunkban kezdte a profi kosárlabdát, és itt is szeretné lezárni karrierjét ­Jelena „Jeca” Brooks. A közönségkedvenc szerb játékos azt mondja: a bal...

Kapusbravúrok gól nélkül

Kapusbravúrok gól nélkül

2025. 04. 09. | Papp Győző

Sopronban mindig a futball ünnepének számított egy-egy városi labdarúgó-rangadó. Régebben a SFAC–SVSE, majd az SVSE–Textil mérkőzések hozták lázba a s...