Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Megjött az önbizalma
Valerio-Bodon Vincent (középen, 27-es mezben) örül annak, hogy hétről hétre bizonyíthat az SKC-ban. Fotó: Németh Péter

Valerio-Bodon Vincent: Örülök, hogy jól megy a kosárlabda

Megjött az önbizalma

| Rázó László | Sport

Nehezen lendült játékba a szezon elején, de ma már valóban meghatározó figurája az SKC-nak Valerio-Bodon Vincent. A 21 éves kosaras a DEAC-ból igazolt Sopronba.

– A Szolnok elleni 20 pontoddal országosan is letetted a névjegyed, mennyire alakult saját elképzeléseid szerint a szezon?

– Sajnos nehezen lendültem játékba, és ennek elsősorban mentális okai voltak. Talán kicsit szétestem fejben, illetve túlpörögtem, túlgondoltam a kosárlabdát. Nyilván ez annak is köszönhető, hogy nagyon bizonyítani akartam. Ebből a helyzetből kellett kilépnem, ami sikerült is. Nagyon sokat segítettek a csapattársak, a szakmai stáb, rengeteg biztatást kaptam. Elmondták, hogy nem kell túlgondolni a játékot, egyszerűen csináljam azt, amire képes vagyok. Ez meghozta az önbizalmamat is, és egyénileg is sokat tettem azért, hogy jól menjen a játék: az edzéseken maximálisan odatettem magam, sokszor pluszmunkát vállaltam.

– A mostani játékoddal elégedett vagy?

– Inkább örülök annak, hogy jól megy a kosárlabda, tudom bizonyítani hétről hétre, hogy helyem van a csapatban, hozzá tudok tenni a teljesítményünkhöz, eredményeinkhez. Az utóbbi mérkőzéseken meg tudtam mutatni ezt az oldalamat is, ugyanakkor teljesen elégedett nem lehetek, hiszen tudom, mire vagyok képes. Sietnem sem kell, 21 évesen előttem van még jó pár év kosárlabdázás, a saját tempómban szeretnék haladni a célom eléréséhez, hogy minél jobb, profibb kosárlabdázó váljon belőlem.

– Jelenleg rájátszást érő pozícióban vagytok, hogy látod, mennyire állt össze a csapat játéka?

– Volt egy kimondottan jó szériánk, ugyanakkor utána két fontos meccsen sem tudtunk győzni. Nyilvánvalóan a vereségeknél szerepet játszott légiósaink sérülése. Ezzel együtt a csapat játéka rengeteget javult. Videón néztünk év eleji mérkőzéseket, azt mondhatom: ég és föld a különbség az akkori és a mostani SKC között. Megismertük egymás játékát, erősségeit, tudjuk, hova kell passzolni, helyezkedni egy adott játékhelyzetben, tudunk megfelelő ritmusban játszani, ami nagyon fontos. Egy együttesen persze mindig lehet csiszolni, de nagyon sokat léptünk előre a csapatjátékban.

– Most hogy látod, mire lehet képes az idei SKC?

– Sokféleképpen alakulhat egy csapat sorsa, ez nagyban függ a sérülésektől, betegségektől. Bízom abban, hogy ezt a játékot és eredményességet tudjuk tartani, és abban is, hogy jobb helyezést szerzünk idén, mint a tavalyi SKC, illetve tavalyi klubom, a DEAC.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Eb-címig menetelne

Eb-címig menetelne

2023. 01. 18. | Munkatársunktól

Még csak 16 esztendős, de máris négyszeres junior bajnok fallabdában Sáli Barnabás. A fiatalember ráadásul rendkívül eltökélt: szeretne két–három éven...

Vb-középdöntőben

Vb-középdöntőben

2023. 01. 18.

A göteborgi középdöntőben az Európa-bajnok Svédországgal, valamint Brazíliával és a Zöld-foki Köztársasággal találkozik a magyar férfi kézilabda-válog...