Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Napról napra fejlődöm”
A 21 éves Takács Kristóf (labdával) hosszú körmendi időszak után igazolt az SKC-hoz. A hétvégi Krasznai kupán már szerepelt is a soproni csapatban. Fotó: Németh Péter

Takács Kristóf szerint a Sopron KC eredményes játéka az elsődleges

„Napról napra fejlődöm”

| Munkatársunktól | Sport

Körmenden született, a Vas vármegyei városban lett profi kosárlabdázó, nyáron mégis úgy gondolta, hogy szüksége van a klubváltásra. Így került az SKC kötelékébe Takács Kristóf, aki fiatal kora ellenére már komoly NB I. A csoportos rutinnal rendelkezik.

– Mióta foglalkozol kosárlabdával?

– Nyolcéves koromban kezdtem el a játékot Körmenden, aztán végigjártam az utánpótláscsapatokat, majd a 16. születésnapomra különleges ajándékot kaptam: akkor kerültem a körmendi együttes felnőtt keretéhez.

– Az utóbbi két szezonban egyre komolyabb szerepet kaptál Körmenden. Pontosan mennyi rutinod van a legmagasabb osztályban?

– A két évvel ezelőtti idényben is játszottam már a felnőttek között, azonban az igazi áttörést a tavalyi szezon hozta meg számomra. Rengeteg játékpercet kaptam a szakmai stábtól, és úgy érzem, élni is tudtam a lehetőséggel. Meccsenként nagyjából 20 percig voltam a pályán, ez egy ilyen fiatal játékos esetében kimondottan soknak számít.

– Jól ment a játék Körmenden, ennek ellenére Sopronba, az SKC-hoz igazoltál a nyáron. Miért döntöttél a váltás mellett?

– Valóban úgy látom, hogy tudtam segíteni a csapatomat a tavalyi szezonban, azonban mégis úgy éreztem: ennyi körmendi év után jót tenne a változás, ki kell próbálni magam egy másik csapatnál is. Több megkeresésem is volt, de úgy éreztem, akkor fejlődhetek a legtöbbet, ha a Gasper Potocnik vezette soproni szakmai stáb ajánlatát fogadom el. Volt egy személyes találkozó, ahol felvázolták a terveket, ugyanakkor a szezon végéig tiszteletben tartották, hogy még a Körmend játékosa vagyok, és én magam is kizárólag a játékra, a bajnokságra fókuszáltam. Nyáron aztán aláírtam a soproni szerződésemet, és úgy érzem, jó döntést hoztam, komoly potenciált látok a csapatban, van fejlődési lehetőség, amelyre fiatal játékosként szükségem is van.

– Mit vársz magadtól az első soproni profi szezonodban?

– Nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni, leginkább az a fontos, hogy az új környezetben is azt érzem, hogy napról napra fejlődik a játékom. Azonban nem ez az elsődleges, hanem a csapat játéka, az, hogy minél előrébb végezzünk a bajnoki tabellán.

– Néhány hete már Sopronban élsz, hogy tetszik a város, az új otthonod?

– Valójában nem kerültem messze szülővárosomtól, Körmendtől, így bármikor, ha időm engedi, meglátogathatom szüleimet, rokonaimat, barátaimat. Ennyi idő alatt már Sopront is kezdem kiismerni, az emberek kedvesek, egyszóval ez a része rendben van az életemnek. Az edzéseken pedig keményen dolgozunk, én ebben hiszek, és biztos vagyok benne, hogy ennek a pályán is meglesz az eredménye.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek