18 soproni és a város környékén élő futó egyszer csak gondolt egyet, és elment együtt Mallorcára egy versenyre. Mindezt azért, mert egyiküknek ez volt az álma, és teljesítették a születésnapján. Mesebelinek hangzik a történet, ugye? Na, de ne szaladjunk ennyire előre! 

Napjainkban egyre népszerűbb sport a futás – tapasztalják ezt nemcsak azok, akik űzik, hanem azok is, akik nyitott szemmel járnak a városban. A közösségi oldalakon számtalan futócsoport szerveződik, ezeken a felületeken megosztják élményeiket, tapasztalataikat egymással a futók, valamint közös programokat is szerveznek. A Soprun sportközösség és a Fut a Fertő csoport is aktív a facebookon, rendszeresen kerülnek fel a beszámolók a közös futásokról.

– Nagy az átfedés a két csoport között, sokan mind a kettőben tagok – kezdte Mészárosné Buzsáki Éva, a Soprun szervezője. – Mindenki ír ki közös programokat, azokra pedig aki ráér, el is megy. Az elmúlt évek, hónapok alatt pedig komoly barátságok is születtek a csoporton belül. Rendszeresen megünnepeljük egymás születésnapját, Mikuláskor szaloncukrot osztogatunk, hallo­weenkor jelmezben futottunk a Fertő-parton, de gyűjtöttünk már adományt beteg gyerekeknek is.

A csoport egyik tagjának a közelmúltban volt a születésnapja. Korábban már többször mesélte társainak, hogy az az álma, hogy külföldön fusson egy félmaratont. A „futóbarátok” pedig rögtön szervezkedni kezdtek, és be is neveztek egy mallorcai versenyre.

– Csilla a születésnapján kapta meg a meglepetést, a repülőjegyet, meg a nevezést, és talán mondanom sem kell, hogy nagyon örült neki – folytatta Évi. – Természetesen a férjét beavattuk az ajándékozásba, így ő is ott volt az átadáson. Annyira megtetszett neki a közeg, hogy ő is nekiállt futni, pedig korábban nem szerette ezt a sportot. Azóta már több versenyen is részt vett, családi program lett náluk a futás.

De hogy miért kovácsolja össze annyira az embereket a közös mozgás? A szervező szerint azért is, mert a hosszú futások alatt van idő sokat beszélgetni, így jól megismerik egymást. Senki nem a munkával van ilyenkor elfoglalva, nem a telefonját nyomogatja, hanem odafigyel a másikra. Aztán a közös élmények, a közös szenvedések nagy szövetségeket alakítanak ki. És talán ami még fontos – ez már a szerző magánvéleménye –, hogy tudunk örülni egymás sikereinek. Amikor a közelmúltban az egyik futótársunk egy száz kilométeres versenyen indult, a csoport tagjai végig követték a futását az interneten, egymásnak üzengettek közben, együtt izgultak a futóbarátért. Aztán amikor Gyuri megnyerte a versenyt, nagyon büszkék voltunk rá, meghatódtunk, és egy kicsit mi is magunkénak éreztük a sikerét. De szerintem ő ezt nem bánja, sok erőt ad neki az, hogy ott van mögötte egy összetartó csapat…