Kiváló eredmények
2025. 03. 19. | MunkatársunktólTöbb kiemelkedő eredményt is elértek a SMAFC atlétái az idei téli fedett pályás szezonban.
A két héttel ezelőtti idegenbeli vereséget hazai pályán szerette volna feledtetni az SC Sopron első csapata. Ellenfele a Puskás Akadémia FC II. együttese volt, viszont a pontszerzés most sem jött össze.
A mérkőzést mindkét csapat óvatosan kezdte, nehezen alakult ki folyamatos játék. Komolyabb helyzetet sem tudtunk feljegyezni, egy soproni hibát követően viszont a felcsúti csapat kapott büntetőt, előnyhöz azonban nem jutott, mert a 11-est a kapus szépen hárította. A félidő utolsó percében aztán egy újabb büntető következett, melyet már sikeresen gólra váltottak.
A második félidőben a soproniak mindent megtettek, hogy a hiányzó kulcsemberek ellenére legalább 1 pontot itthon tartsanak. A játékrész közepén viszont a Puskás Akadémia tudta növelni az előnyét, a kisebb hazai helyzetek pedig kimaradtak, így a találkozó 2–0-s vereséggel ért véget. A fordulót követően az SC Sopron a 14. helyet foglalja el a tabellán.
– Ezer sebből vérző csapatunk mindent megtett a győzelemért, de sajnos most nem sikerült nyernünk – osztotta meg gondolatait Mátyus János vezetőedző. – Nincs időnk keseregni, jövő héten két nagyon fontos meccsünk is lesz, igyekszünk azokon javítani, és feljebb lépni a tabellán.
Az ősz utolsó hétközi fordulójában, október 20-án, szerdán a 18. helyezett ZTE FC II. együtteséhez látogat a csapat, a meccs 13 órakor kezdődik a ZTE Arénában. Vasárnap 16 órakor a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő lesz az ellenfél a soproni városi stadionban – a mérkőzés megtekintése ingyenes. Az összecsapást az egyesület 30 éves jubileuma alkalmából az SC Sopron öregfiúk csapata és a Détári és barátai közötti barátságos meccs vezeti fel 14 órától.
További soproni eredmények – 10. forduló:
Megyei I. osztály: Carbodent Vitnyéd SE – SFAC: 3–0
Megyei II. osztály: Répcementi SE Dénesfa – SVSE-GYSEV: 3–1
Megyei III. osztály: SFAC II – Újkér FC: 7–2
Több kiemelkedő eredményt is elértek a SMAFC atlétái az idei téli fedett pályás szezonban.
Idén 8. alkalommal rendezték meg városunkban a Szent Patrik-napi futást és gyaloglást. Az eseményen 170-en vettek részt – a nevezési díjakból befolyt...