Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Nemzetközi vizeken

A Sopron Openen több mint 400 úszó vett részt

Nemzetközi vizeken

| Rázó László | Sport

Kilenc nemzet versenyzői, 400-nál is több úszó, világbajnoki kvalifikációs eredmény és soproni utánpótlássikerek – ez az összegzése a Sopron Open úszóversenynek. A szervezők elmondása szerint ez volt az új Lőver uszoda legnagyobb és legszínvonalasabb megmérettetése.

A Sopron Open színvonalát már az is mutatja, hogy nem kevesebb mint kilenc országból érkeztek úszók: a házigazda magyarok mellett Ausztriából, Bosznia-Hercegovinából, Lengyelországból, Máltáról, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából és Ukrajnából is voltak résztvevők.

Az összes, világbajnokságokon is megrendezett versenyszámban indulhattak a sportolók, a Sopron Openen elért eredménnyel pedig akár a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) versenyeire is kvalifikálhatták magukat.


– Hatalmas eredménynek tartom, hogy egy fiatalembernek, a BVSC színeiben versenyző Székely Áronnak sikerült világbajnoki „A” szintet úsznia 50 méter háton – mondta Kókai Zsolt, a ­Széchy Tamás Sportiskola Sopron úszószakosztályának vezetője, a verseny főszervezője. – Ez azt jelenti, hogy nagy eséllyel szerepelhet a 2023-as vb-n, amelyet Fukuokában, Japánban rendeznek. A Sopron Open a FINA által kvalifikált verseny volt, így több követelménynek is meg kellett felelnie: a létesítmény adottságai megvannak, de emellett több versenybírónak FINA-minősítéssel kellett rendelkeznie. Ami újdonság volt a soproni versenyeken: jelen volt a Magyar Antidopping Szövetség, amelynek tagjai szúrópróbaszerűen négy úszót ellenőriztek.


A soproni úszószakember köszönetet mondott a Győri Úszó Sportegyesületnek. Mint hangsúlyozta, kiváló a kapcsolatuk a győriekkel, ennek is köszönhető, hogy idén, a győri sportuszoda bezárása után városunkba került a rangos sportrendezvény, amely év végi, úgynevezett cikluszáró verseny is egyben.

– Soproni szempontból szeretném még kiemelni, hogy bizonyítottak versenybíróink, akiknek képzése gyakorlatilag az uszoda átadása után, egy éve indult meg – tette hozzá Kókai Zsolt. – Rövid idő alatt jutottak el odáig, hogy már FINA-kvalitású versenyen is bíráskodhattak. Emellett ez alkalommal is kitettek magukért a soproni fiatal úszók: a verseny lehetőséget adott arra, hogy a felnőttek mellett az utánpótlás-sportolók is medencébe szálljanak. A 2011-es születésű Katona Emili pillangón és gyorson, a 2007-es Börzsei Zalán pedig mellúszásban ért el kiemelkedő eredményeket.

A szakosztályvezető vázolta a terveket: ha visszaáll az úszóélet a normál kerékvágásba, ismét visszatér eredeti helyszínére a Győr Open. Ugyanakkor városunkban is lenne egy hasonló kvalitású megmérettetés: a Sopron Opent tavasszal vagy kora nyáron rendezhetik meg a későbbiekben.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek