Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Nézőcsúcs az Angeron

Amikor Sopronban játszott a magyar labdarúgó-válogatott – sorozatunk harmadik része.

Nézőcsúcs az Angeron

| Papp Győző | Sport

A negyvenes évek végétől nagyjából a rendszerváltásig többször is pályára lépett Sopronban a magyar labdarúgó-válogatott. Elsősorban Ausztriába menet állt meg városunkban, és az edzések mellett meg is mérkőzött valamelyik helyi csapattal.

(3.) Öt év telt el a magyar válogatott legutóbbi soproni látogatása óta, és közben világhírűvé lettek legjobb labdarúgóink: a magyar Aranycsapat. A következő alkalommal, 1955. október 5-én az osztrákok elleni készülődés jegyében lépett itt pályára az együttes. Ezúttal a meccs napján nem vonattal, hanem autóbusszal érkeztek meg Budapestről a focisták. Puskás és Buzánszky könnyebb sérülése miatt nem játszott, a lelátóról figyelte a társakat, Kocsis nem is utazott el Sopronba.

Hatalmas érdeklődés előzte meg a találkozót, számos üzemben egy órával előbb kezdődött a munka, hogy a szurkolók időben megjelenhessenek a kora délutáni mérkőzésen.

Az Anger réti pálya nézőterét kibővítették, de sokan hely hiányában így is kint rekedtek. A tudósítások szerint nézőcsúcs született Sopronban: 8000 néző előtt Kőrösi játékvezető sípjelére futott ki a két csapat.

A Sopron válogatott Fendrik–Benkő, Peresznyák, Szabó I – Kerekes, Fónay–Vámos, Rajnai, Turai, Molnár, Völgyes összeállításban lépett pályára, míg a magyar válogatottban Fazekas–Szőcs, Kárpáti, Lantos–Bozsik, Takács–Kertész, Csordás, Tichy, Szusza, Czibor játszott.

A játékosok virágcsokrokat cseréltek, amelyeket aztán kidobtak a nézőtéri szerencséseknek. A 17. percben született meg az első gól: Czibor a kifutó kapus feje felett a hálóba emelte a labdát. A 20. percben Turai megsérült, a helyére Szabó II állt be. A hajrában növelte előnyét az ötletesen játszó magyar gárda: Czibor közeli lövésébe Benkő beletette a lábát, és a labda védhetetlenül vágódott a háló sarkába.

Szünet után a magyar válogatottban Fazekas helyett Danka lett a kapus, Csordás helyére pedig Machos érkezett. A soproniaknál pedig Marton védett, Rajnai helyén Gruber szerepelt.

Válogatott csapatunk a második félidőben a göröngyös talajú pálya ellenére is sok szép támadást vezetett. A folytatásban Szusza kétszer, Lantos pedig büntetőből talált a kapuba. Ezt követően Tichy bombája kötött ki a hálóban. A 82. percben megszületett a hazai, szépítő gól, nagy kavarodás után Molnár talált a kapuba, majd Czibor állította be a végeredményt: 1:7.

Sebes Gusztáv, az OTSB elnökhelyettese úgy nyilatkozott: igen jó edzőmérkőzés volt, a lelkes soproni együttes helyenként egész komoly erőkifejtésre késztette a válogatottat. (Folytatjuk).

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...