– Egy folyamatosan versenyző sportembert mi motivált, hogy egy retró kerékpártúrán vegyen részt, ahol nincs időmérés?

– A L’Eroica elnevezésű, nagy nemzetközi figyelem övezte, kétnapos rendezvény a régi idők kerékpáros hősei előtt tiszteleg évről évre. A túra a meseszép toszkán dombokon vezet keresztül. Az indulás kritériuma az 1988 előtt gyártott versenykerékpár, valamint az akkori kornak megfelelő ruházat és cipő, azaz tényleg igazi retró túra elmondhatatlan hangulattal, különleges frissítőpontokkal, sok ezer kerékpárossal, esténként sok-sok zenével, tánccal. Fantasztikus volt látni, hogy valaki százéves kerékpárral teljesítette a távot.

– Már régóta készültél erre a különleges örömkerekezésre?

– Nem én figyeltem fel rá, hanem a barátaim: Nyerges Gábor és Lipták Gabó. Gábor egy régi biciklit kapott kölcsön, amit elkezdett felújítani, a szerelésben segítettem neki, és közben hozta meg a kedvem, hogy együtt induljunk ezen a kerékpáros fiesztán. Én a leghosszabb, a több mint 200 kilométeres távon indultam, a rajt hajnalban volt, azaz az első 1–2 órát még sötétben teljesítettük. A körülményeket az előző napok esőzése kissé megnehezítette. A pályán oldtimer szervizautók cirkáltak, és segítették a bajba jutottakat.

– A közösségi oldaladról kiderült: te is a bajba jutottak közé tartoztál…

– Bár nem volt nagy sár, de sok helyen hordalék, kavicsdombok, vízátfolyás és mély homok nehezítette a tekerést. Körülbelül az 50. kilométernél egy kavicsos lejtőn befordult az első kerekem, és fejre álltam, az arcom nyúztam le, a vállam és a vádlim ütöttem be. Tovább akartam menni, de kiderült, hogy az első kerekem használhatatlan lett. Ezért előrevittek a következő ellenőrző pontig, ahol a barátaim már egy tartalék kerékkel vártak. Rendeztem soraimat, és újra nekiindultam a távnak. Másnap a 106 kilométeres távot is teljesítettem a barátaimat kísérve és segítve. A célban egy üveg borral és befutó éremmel vártak mindenkit a rendezők. Utána pastaparti és kötetlen zenés bulik vártak minket az olasz kisváros belvárosában.