Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Oroszlányban javítanának
Az SKC a Kecskeméttől is kikapott hazai pályán, szerdán Oroszlányban lép pályára a soproni együttes. Fotó: Németh Péter

„Integrálni kell új irányítónkat, újra a csapatba kell építeni Borisovot”

Oroszlányban javítanának

| Munkatársunktól | Sport

Szerda este Oroszlányban lép pályára a Sopron KC férfi kosárlabdacsapata, utána pedig bajnoki szünet következik Dzunic Branislav együttesének. A szakmai stáb bízik abban, hogy a leállást követő bajnokikon már számíthatnak Milos Borisov játékára is.

Az SKC Kecskemét elleni mérkőzését közvetítette az M4 Sport+, így a tévénézők is láthatták, amint a lábtörést szenvedett Collins helyére érkező új irányító, Justin McGill először lép pályára soproni színekben. A játékmester sikeresen debütált, első soproni meccsén 15 pontot és három triplát szerzett. Jól ment a játék Sitku Mártonnak is, azonban a Kecskemét ellen ez is kevés volt: a KTE játékosai fantasztikusan dobták a hármasokat, meccs végére 13 triplát süllyesztettek el a soproni gyűrűben. A harmadik negyed végére úgy tűnt, biztosan győz a vendégcsapat, azonban McGill vezetésével óriási hajrát nyitott a Sopron. Végre beestek a triplák, két pontra feljöttek a hazaiak, fordítani azonban nem sikerült, miután kétpontos vendég vezetésnél kimaradt Takács Norbert hárompontosa. A végeredmény: Sopron KC – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: 72–75.

– Három negyeden keresztül csak futottunk az eredmény után, a végén azonban sikerült egylabdás mérkőzésre kihozni az eredményt. Ezért a játékosaim is minden dicséretet megérdemelnek – mondta a találkozót követően Dzunic Branislav vezetőedző. – Rossz sorozatban vagyunk, ilyenkor az edzőnek kell vállalni a felelősséget.

Az SKC a bajnoki szünet előtt Oroszlányba látogat: az MVM-OSE Lions elleni találkozó szerdán este 6 órakor kezdődik.

– Nem sok időnk van vasárnap és szerda között, igyekszünk regenerálni a játékosainkat – tudatta Bors Miklós másodedző. – Átvesszük az elméleti kérdéseket, aztán a gyakorlat következik: le kell tisztáznunk a védekezésünket. Támadásban pedig csökkenteni kell a variációink számát, ugyanakkor ezeket pontosan kell ismerni mindenkinek, az új játékosoknak is. Az Oroszlánnyal már játszottunk, ellenfelünk tehát ismerős a csapat nagy részének. A szerdai meccs után kezdődik egy bajnoki szünet, nekünk pedig lesz dolgunk bőven: integrálni kell új irányítónkat, újra a csapatba kell építeni Borisovot, aki reményeink szerint rövidesen ismét hadra fogható lesz.

Edzőváltás: Lapzártánkkor érkezett a hír, hogy távozik az SKC-tól az eddigi szakvezető, Dzunics ­Braniszlav. Pojbics Szabolcs, az SKC ügyvezetője elmondta: a klub közös megegyezéssel szerződést bontott a szakemberrel. A szerdai, Oroszlány elleni idegenbeli találkozóra Bors Miklós készíti fel a csapatot.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...