Fő az önbizalomszerzés
2025. 01. 29. | MunkatársunktólJelenleg az 5–6. helyen áll a bajnokságban az SKC U21-es együttese. Meszlényi Róbert vezetőedző szerint jó esélyük van arra, hogy bekerüljenek a nyolc...
A közelmúltban rendezték meg az ökölvívó országos bajnokságot, amelyen a Gyevát SE fennállása során először a férfiak mezőnyében is két éremesélyes fiatal sportolóval szerepelt.
A soproni bokszolók közül elsőként a 92 kilogrammosok mezőnyében induló Kiss Milán Rokkó lépett szorítóba. A Gyevát SE öklözője egy kiütéses és egy 4:1-re megnyert pontozásos győzelem után jutott a döntőbe. Ellenfele a Ferencvárosi Torna Club színeit képviselő Vincze István volt, így izgalmasnak ígérkezett a döntő.
– Az első és a második menet nagyon szoros volt, az elsőt szűken nyerte a Fradi versenyzője, a második szintén kis különbséggel, de Miláné volt – mondta Pete László, a Gyevát SE szakosztályvezetője. – A harmadik menetben versenyzőnk turbóra kapcsolt, és csodálatos kombinációkkal bombázta ellenfelét, aki szinte a túlélésre játszott. Aztán jött számunkra egy nem várt pofon: a bírói döntés. Az ítészek 3:2 arányban a budapesti sportolót látták jobbnak, amely teljességgel érthetetlen számunkra.
A szakember hozzátette: Milán egész évben kitartóan, akadályt nem ismerve készült, így azonban végül meg kellett elégednie az ezüstéremmel. A fiatal ökölvívó két ifjúsági ob aranyat is nyert korábban, tavaly pedig még ifiként bronzérmes lett a felnőttek mezőnyében. A nem korrekt pontozás miatt idén „csak” ezüstérmet nyert, de a szakmai stáb biztos abban, hogy össze fog jönni a bajnoki cím is.
A Gyevát SE másik versenyzője, Kovács Pál a 86 kilogrammosok mezőnyében jutott a döntőbe. A sportoló négy hónappal az ob előtt Hódmezővásárhelyről igazolt a soproni egyesülethez.
– Pali már volt kétszer felnőtt bajnok, és minden korcsoportban is bajnoknak mondhatja magát – folytatta Pete László. – Ezen kívül részt vett az Európa-kupán, és kétszer világbajnokságon is indult. Két egyhangú győzelem után lett döntős úgy, hogy az elődöntőben a tavalyi bajnokot győzte le. Döntőbeli ellenfele Krekó István, a Budapesti Honvéd versenyzője volt. Pali jól mozgott, nagyon dinamikus volt, de az első menet szűken a budapesti öklözőé volt, így változtatni kellett. A második és harmadik menetben aztán már egyértelműen ő volt a jobb, végül egyhangú pontozásos győzelemmel szerzett bajnoki címet, így Kovács Pál lett Sopron és a Gyevát SE első felnőtt férfi országos bajnoka.
A hölgyek mezőnyében induló Kovács Nikolett bronzérmet szerzett, míg Stark Patrik helyezés nélkül zárta élete első felnőtt országos versenyét.
Jelenleg az 5–6. helyen áll a bajnokságban az SKC U21-es együttese. Meszlényi Róbert vezetőedző szerint jó esélyük van arra, hogy bekerüljenek a nyolc...
A Ligneum rendezvényház adott otthont a Határtalanul című nyílt egyéni rapid sakkversenynek. A megmérettetésen közel 90-en vettek részt.