Rögbi Sopronban is

| Munkatársunktól

A rögbisport meghonosítása, népszerűsítése és az utánpótlásbázis kialakítása – ezekkel a célokkal alakult meg városunkban a Soproni Rögbi Club.

Orbán Ábner, a Soproni Rögbi Club elnöke lapunknak elmondta, egyre többen látogatják az edzéseiket, melynek köszönhetően a 7-es (hét mezőnyjátékos van egy csapatban) mellett már a 15-ös bajnokságban is el tudtak indulni. – Budapesten és Velencén tanulmányaim során ismerkedtem meg a rögbivel, ezzel a férfias és meggyőződésem szerint jellemformáló sportággal – mondta el lapunknak Orbán Ábner.

– Hazatérésem után elhatároztam, hogy Sopronban is meghonosítom a sportot. Elvégeztem egy edzői tanfolyamot, és elkezdtük a tréningeket. Előbb a hetes, majd a 15-ös bajnokságban is elindultunk, előbbiben idén a középmezőnyben végeztünk. Mivel a 15-ös bajnokságban nehéz kiállítani a tizenöt mezőnyjátékost, nemcsak soproni, hanem környékbeli sportolókat is igazoltunk, és Szfinx fantázianéven indultunk az NB II-ben.

A rögbiklub elnöke hozzátette: a 15-ös bajnokságban egyelőre a tapasztalatszerzés a céljuk. A hétvégi mérkőzésen a Fehérvári Vadkanok együttesétől 38–12-es vereséget szenvedett a Soproni Rögbi Club csapata, a Szfinx.

Teljes verzió