Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
SC Sopron: A fejlődés útja
A Nagykanizsa ellen nem sikerült gólt szereznie a soproni csapatnak, 0–0-s eredménnyel zárult az összecsapás. Fotó: Németh Péter

Egy győzelem, egy döntetlen a múlt hétről, vasárnap Bicskén folytatják

SC Sopron: A fejlődés útja

| Molnár Zoltán | Sport

Utoljára duplázott a szezonban az SC Sopron NB III-as együttese. A piros-fehérek szerdán a MOL Fehérvár FC II. csapatát győzték le 2–0 arányban, vasárnap pedig hazai környezetben játszottak gól nélküli döntetlent az FC Nagykanizsa ellen.

Az idegenbeli mérkőzés ellenére bátran kezdett a Sopron, és már a találkozó elején átvette az irányítást. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis Pető Benjámin találata révén már a 11. percben előnyhöz jutottak a vendégek. Ezt követően sem álltak meg a soproniak, Keresztes Krisztián a saját térfeléről indulva hozta fel a labdát, az akció végén aztán Gere Richárdhoz passzolt, aki 16 méterről lőtt a kapuba, ezzel pedig a 20. percben már 0–2-t mutatott a MOL Aréna Sóstó eredményjelzője. A mérkőzés további része kiegyenlített játékot hozott, egy-két nagyobb fehérvári helyzettel, de az eredmény már nem változott.

A hétvégi FC Nagykanizsa elleni mérkőzés már kevésbé volt eseménydús. Az első félidőben nagyobb helyzet egyik oldalon sem alakult ki, csupán egy rendkívüli esőszünet zavarta meg a játékosokat. A második játékrészben már jobban kirajzolódott a hazaiak kezdeményezése. Kalmár Dominik, Baranyai Norbert, valamint Kocsis Ármin is veszélyeztetett az ellenfél kapuja előtt, a próbálkozások azonban gólt nem értek.

– Az látszik, hogy rendkívül sokat fejlődött a csapatom, mindkét mérkőzésen jól fociztunk, a Nagykanizsa ellen a játékunkból csak a gól hiányzott – értékelt Weitner Ádám vezetőedző. – Bízom benne, hogy fejlődésünk töretlen marad a jövőben, és akkor lehetnek merészebb álmaink is.

Az utolsó előtti fordulóban a 11. helyezett Bicskei TC otthonában szerepel az SC Sopron csapata. Az összecsapást vasárnap 18 órai kezdettel rendezik majd a bicskei sporttelepen.

Az SC Sopron 2 fordulóval a bajnokság vége előtt a 7. helyről várja a találkozót.

További soproni eredmények:

Női NB II. nyugati csoport 26. forduló: Vikino Mester-Metis – SC Sopron: 5–1

Megyei I. bajnokság 28. forduló: SFAC 1900 SE – Üstökös FC Bácsa: 1–4

Megyei II. bajnokság 23. forduló: SVSE – MET-NA-Veszkény: 3–

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...