Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

SCS: pont nélkül

| Molnár Zoltán | Sport

Eseménydús héten van túl az SC Sopron NB III-as csapata. A soproni futballisták kétszer is kikaptak, illetve távozott a vezetőedző is.

A múlt hét közepén a Kaposvári Rákóczi FC ellen lépett pályára az SC Sopron, a hétvégén pedig a BVSC–Zugló együttese látogatott városunkba. Küzdelmes mérkőzések után ezúttal végül bajnoki pontok nélkül maradtak a soproniak.

A hétközi Kaposvár elleni vendégszereplés során már a 2. percben előnyhöz jutottak a hazaiak. Ezt követően lényegesebb helyzeteket nem tudott kialakítani egyik csapat sem. A mérkőzés hajrájában egy szabadrúgás után sikerült az ellenfélnek a kapuba juttatnia a labdát, így a találkozó 2–0-s soproni vereséggel zárult.

A mérkőzés után aztán a csapat vezetőedzője, Németh Norbert távozott a soproniak kispadjáról. Az egyesület a tréner kérésére közös megegyezéssel szerződést bontott. A klubvezetés már keresi az új szakvezetőt.

A BVSC–Zugló ellen ideiglenesen Körmendi Tamás edző irányította az együttest. A játék képe teljesen kiegyenlített volt, és már-már a pontosztozkodás tűnt a legesélyesebb végkimenetelnek. A végjáték azonban a vendégeknek sikerült jobban, akik egy fejesgóllal 1–0 arányban nyerték meg az összecsapást. – Gratulálok, és köszönöm a fiúknak a hozzáállásukat, mindent megtettek a győzelemért. Közel voltunk a pontszerzéshez a listavezető ellen – nyilatkozott Körmendi Tamás megbízott edző.

A következő bajnoki mérkőzés szeptember 12-én, vasárnap 16 órakor kezdődik idegenben a 13. helyezett FC Nagykanizsa ellen.

Az SC Sopron 6 fordulót követően 4 megszerzett ponttal a 18. helyen áll a tabellán.

Sorsoltak a Mol Magyar kupában

Megtartották a Mol Magyar Kupa 3. fordulójának sorsolását. A legjobb 64 csapat között az SC Sopron ellenfele az NB I-es élcsapat, a Mol Fehérvár FC lesz majd a soproni városi stadionban. A 3. forduló hivatalos játéknapjai: szeptember 18–19. A mérkőzés pontos időpontját később jelölik ki.

További soproni eredmények – 4. forduló

Megyei I. osztály: Lipót Pékség – SFAC 1900: 6–1

Megyei II. osztály: SVSE-GYSEV – Nagycenk: 3–2

Megyei III. osztály: SFAC II – Balf: 0–3

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...