Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Senior gólvágók
Hat csapat mérte össze a tudását hétvégén az első városi senior teremlabdarúgó-tornán. Fotók: Szalay Károly

A Gárdonyi-iskola csarnokában játszottak a csapatok

Senior gólvágók

| Munkatársunktól | Sport

Idén először rendezte meg a Sopron városi senior teremlabdarúgó-tornát a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség.

Kósa István elnök elmondta: évek óta azt tapasztalják, hogy a kispályás fociban egyre többen játszanak a senior, azaz a 40 év feletti kategóriában. Ezért döntöttek úgy, hogy idén a hagyományos teremlabdarúgó-torna mellett külön megmérettetést rendeztek a senioroknak is.

– Decemberben hirdettük meg a senior tornát a csapatoknak, hat együttes pedig jelentkezett is. A lebonyolításnál a bajnoki rendszer mellett döntöttünk, így mindenki játszott mindenkivel a kiváló hangulatú sporteseményen. A Gárdonyi-iskola tornacsarnokában kétszer tízperces meccseket játszottak a csapatok. 9 órakor kezdődött az első találkozó, délután négykor pedig már az eredményhirdetést tartottuk.

Az első Sopron városi senior teremlabdarúgó-tornát a Közti II. Vének csapata nyerte, második helyen a Radír végzett, a harmadik pedig a Közti II. Senior együttese lett. A torna gólkirályi címét a bajnokcsapat játékosa, Ratkai Róbert szerezte meg.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Fő az önbizalomszerzés

Fő az önbizalomszerzés

2025. 01. 29. | Munkatársunktól

Jelenleg az 5–6. helyen áll a bajnokságban az SKC U21-es együttese. Meszlényi Róbert vezetőedző szerint jó esélyük van arra, hogy bekerüljenek a nyolc...