Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
SKC–Alba negyeddöntő
– Nagyon magas kvalitású játékosai vannak az Albának, ugyanakkor bízunk a hazai pályánkban, a közönségünk biztatásában – mondta Bors Miklós, az SKC másodedzője. Fotó: Alba Fehérvár

Az első meccs szerdán 19 órakor kezdődik a Novomatic-arénában

SKC–Alba negyeddöntő

| Rázó László | Sport

Lezárult a kosárlabda bajnoki középszakasz, az SKC pedig az öt hazai topcsapat között szerepelve végül a negyedik helyen végzett. Ez azt jelenti, hogy pályaelőnnyel kezdi a rájátszást a Sopron. Bors Miklós másodedző most is bizakodva várja a páros mérkőzéseket az Alba Fehérvár ellen.

– Mennyire elégedett a szakmai stáb a 4. hellyel?

– A célunk az volt, hogy stabilizáljuk a csapat játékát a középszakaszban. A bajnoki alapszakasz utolsó fordulóiban is azt tapasztaltuk, hogy hullámzó az együttes teljesítménye. A középszakasz első meccsein is ezt láttuk, utána viszont jól jött ki a lépés, és tudatosan készülhettünk a play offra, megfelelő formaidőzítéssel.

– A harmadik hely nem volt reálisan elérhető?

– Célként kitűztük magunk elé, azonban a Körmend elleni hazai és idegenbeli meccsek nem úgy sikerültek, ahogy azt szerettük volna. A Vas megyei csapat elleni, egylabdás idegenbeli mérkőzésünk után egyértelművé vált, hogy a harmadik helyen már nem végezhetünk, azt a célt viszont sikeresen elértük, hogy a székesfehérváriakat megelőzzük. Ez nagyon komoly eredmény.

– Az SKC kétszer legyőzte az Alba Fehérvárt a középszakaszban, ez minek köszönhető?

– Az Alba játékstílusa jobban fekszik nekünk, mint például a Körmendé. A Körmend légiós kisembereivel nem igazán tudtunk mit kezdeni, olyan váratlan megoldásaik voltak, amelyek eldöntötték az adott meccseket. A Székesfehérvár kontrolláltabb kosárlabdát játszik, erre pedig mi is jobban fel tudtunk és fel tudunk készülni.

– Ezek szerint optimistán várod a párharcot?

– Természetesen igen, annak ellenére, hogy nagyon magas kvalitású játékosai vannak az Albának, ugyanakkor bízunk a hazai pályánkban, a közönségünk biztatásában. Rengeteget számított például, hogy Székesfehérvárra is elkísértek minket a drukkerek, és ha nem is voltak sokan, nagyon sok energiát tudtak átadni nekünk. Azt gondolom, a Fehérvár joggal tart a soproni csarnok hangulatától, ugyanakkor a nyomás most inkább rajtunk van, hiszen mi kezdjük kedvezőbb pozícióból, hazai pályán a negyeddöntőt.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

A realitás talaján

A realitás talaján

2024. 03. 13. | Munkatársunktól

Baksa Szabolcs szerint rendkívül kiélezett a férfimezőny, akár egy-két pont is dönthet a helyezésekről. A kosárlabdacsapat másodedzője úgy véli: az SK...