SKC–Falco: esély nélkül

| Munkatársunktól

Nem sikerült borítani a papírformát – a Sopron KC együttese sima vereséget szenvedett az esélyesebb Falco KC Szombathely csapatától. Váradi Kornél együttese csak az első tíz percben volt partiban a szombathelyiekkel, a második negyedtől hengerelt a vendégcsapat.

Telt ház és kiváló hangulat fogadta a Falco soproni fellépését. A soproni szurkolók meglepetésben bíztak, és az első negyed alapján benne is volt a levegőben, hogy nem a jóval esélyesebb vasi csapat nyer: Greene, Zagorac és Duvnjak jól kezdtek, jöttek a hazai triplák, Watkins szorgalmasan gyűjtögette a pontokat a palánk alatt, a csapat pedig 22–14-re vezetett.

Ezután azonban jött a hidegzuhany. A soproni együttes képtelen volt a kosárba találni a második negyedben, a szombathelyi gépezet pedig beindult. Perl és Govens vezetésével szórták a triplákat a vendégek, Váradi Kornél időkérései pedig nem segítettek. Mindössze 6 pontot szerzett az SKC, miközben 30-at kapott a második negyedben, így a szünetre gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés.

Fordulás után folytatódott az addig látott koreográfia: a Falco jól dobott, az SKC játékosai pedig még a tiszta dobóhelyzetekből sem találtak be. Gyorsan húsz pont fölé ment a különbség, a találkozó végén pedig már mindkét oldalon a fiatalok kaptak lehetőséget. A végeredmény: Sopron KC – Falco KC Szombathely, 65–83.– Csak az első negyedben tudtuk taktikailag irányítani a mérkőzést, addig volt esélyünk, onnantól már nem – értékelt Váradi Kornél vezetőedző. – Szünet után még próbáltunk fordítani, de nem sikerült. Sajnos hétről hétre ugyanazok a hibák köszönnek vissza a meccseken.Az SKC csapata szombathon Paksra, az Atomerőmű SE otthonába látogat.

Teljes verzió