Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
SKC: Javuló teljesítmény
Az SKC fontos meccseket nyert (felvételünkön a Jászberény ellen), Körmenden pedig minimális különbséggel kapott ki Fotó: Németh Péter

A szurkolók maximálisan támogatják a kosárlabdacsapatot

SKC: Javuló teljesítmény

| Rázó László | Sport

Négy egymást követő győzelem után Körmenden nagy csatában maradt alul a Sopron KC együttese. Kostas Fevarakis csapata decemberi pécsi győzelmét követően hazai pályán háromszor is nyerni tudott.

Egymás után három hazai meccsen is nyert a Sopron KC csapata. Sorrendben a Szeged, az Alba Fehérvár, majd a Jászberény is kapitulált a Novomatic-arénában. A sorból kiemelkedik a Székesfehérvár elleni meccs, amelyen óriási csatában, hosszabbítás után szerezte meg a bajnoki győzelmet a soproni együttes. Az SKC így önbizalommal telve utazhatott múlt hétvégén Körmendre, a vasi városba rengeteg soproni szurkoló kísérte el a csapatot. A lelátón óriási hangulat, a játéktéren pedig nagy csata jellemezte a rangadót. Soproni vezetés után fej-fej mellett haladtak az együttesek annak ellenére, hogy az SKC-ból ezúttal hiányzott a csapatkapitány, Takács Norbert. Cartert viszont a körmendiek sem tudták tartani, folyamatosan gyűjtötte a pontokat, szünetben csak kettő egységgel tudott vezetni az esélyesebb hazai csapat (34–32).

Fordulás után Rivers pontjaival a vezetést is átvette a Sopron, aztán ismét inkább a hazaiak jártak előrébb, de minden pontért óriási küzdelem zajlott. A hajrában Ferencz hármasai jelentették a különbséget: a rutinos körmendi játékos négyszer volt eredményes a hárompontos vonalról, ez pedig döntőnek bizonyult. A kis különbségű vereség ellenére hatalmas tapsot kapott a csapat a soproni szurkolóktól. A végeredmény: Egis Körmend – Sopron KC: 76–71.

– Sajnos Thompson és Takács Norbi sérülése miatt nem tudtunk teljes kerettel készülni a Körmend ellen – mondta Kostas Fevarakis vezetőedző. – Ennek ellenére minimális volt a különbség, apró momentumok döntöttek. Sokat jelentett, hogy a szurkolók ismét maximálisan támogatták a csapatot.

Az SKC szombat este 6 órától a Debrecen csapatát fogadja a Novomatic-arénában.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...