SKC: tart a mélyrepülés

| Munkatársunktól

Továbbra sem megy az SKC-nak az idei bajnokságban: Váradi Kornél együttese ezúttal Pakson maradt alul. A klub szerződést bontott Lamb Autrey-val, helyére Muhammad El-Amint igazolták le.

Pakson tartalékosan állt fel az SKC, hiszen Autrey már nem lépett pályára, El-Amin pedig még nem volt a meccskeretben, mivel nem érkezett meg időben a játékengedélye Argentínából. A Paks már a meccs elején egyértelművé tette, hogy melyik a jobb képességű csapat. Bár Watkins, Duvnjak és Zagorac is szorgalmasan gyűjtötte a pontokat, a hazaiak „szétdobták” az SKC-t, összesen 13 hárompontost szereztek a találkozón. Az SKC küzdött ugyan, a második játékrészben kétszer is sikerült tíz ponton belülre kerülni, azonban komolyan nem forgott veszélyben a paksiak győzelme. A végeredmény: Atomerőmű SE – Soproni KC, 95–74.

– Hiába jöttünk fel többször is, a kiélezett szituációkban eladtuk a labdákat, így nem lehet nyerni. Köszönjük szurkolóinknak, hogy ilyen távolságban is velünk voltak! – mondta Váradi Kornél vezetőedző.

Az SKC szombaton este 6 órától a DEAC együttesét fogadja. A mérkőzésen már pályára léphet az új légiós, Muhammad El-Amin, aki korábban három magyar klubnál, Pécsett, Székesfehérváron és Körmenden is szerepelt.

Teljes verzió