Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
SKC U20: bronzérem

SKC U20: bronzérem

| Munkatársunktól | Sport

Megszerezte a bronzérmet az SKC U20-as kosárlabdacsapata a bajnokság nyolcasdöntőjében. A soproniak a DEAC ellen diadalmaskodtak.

A Morgen Ferdinánd emléke előtt tisztelgő utánpótlástornán Bors Miklós együttesének először egy négyes csoportból kellett továbbjutnia. A soproni fiúk bravúrosan kezdtek a Budapesti Honvéd ellen, majd hozták a kötelező győzelmet a Budafok elleni mérkőzésen. A csoportzárón a DEAC volt az SKC U20 ellenfele, de ezen a mérkőzésen nem ment a soproni játékosoknak, 71–62-re kikaptak. Mindez azt jelentette, hogy másodikként zártak, a legjobb négy közé jutottak, és a másik csoport győztesével, a Körmenddel játszhattak a döntőbe kerülésért. Sajnos az elődöntő hamar eldőlt: már egy negyed után 14 ponttal vezetett a Körmend, a vasi együttes végig kézben tartotta a meccset. Az elődöntő végeredménye: Egis Körmend U20 – SKC U20: 87–64.

Vasárnap következhetett a bronzcsata, amelyben ismét a DEAC volt a soproniak ellenfele. A meccs rosszul indult, de utána fordult a kocka: Sitku Márton elképesztő teljesítménnyel rukkolt elő, 17 pontja mellett 17 lepattanót is leszedett. Csátaljay Péter ötből négy hármasa talált célba, Schöll Richárd és Csátaljay Barna is szorgalmasan gyűjtötte a pontokat, Csendes Péter pedig szinte végigjátszotta a bronzmeccset. Végül jelentős különbséggel győzött az SKC, amely különösen szép teljesítmény az után, hogy a csoportmeccsen még kikapott a Debrecentől. A végeredmény: DEAC Kosárlabda Akadémia U20 – SKC U20: 60–76.

– A Körmend elleni elődöntő után azt mondtam, hogy egy másik Sopron fut majd ki a pályára a bronzmeccsen – értékelt Bors Miklós vezetőedző. – Így is lett, és emiatt rendkívül büszke vagyok a srácokra, hiszen az elődöntőben elszenvedett vereség után egy nappal fel tudtak állni, ami profi mentalitásra vall. A kezdés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de nem estünk össze, agresszívak és dinamikusak voltunk a lefújás pillanatáig. Nagy boldogság ez számomra, hiszen a srácok elhitték, hogy meg lehet szerezni a bronzérmet – és meg is szerezték!

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...